Friss tételek
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emelttörténelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emelttörténelem. Összes bejegyzés megjelenítése

A tatárjárás poklában

A középkori Magyarországot 1241-42-ben ért mongol támadássorozat; tágabb értelemben az Európát 1236 és 1242 között sújtó támadások és az őket követő megszállás összefoglaló elnevezése.

Az EU főbb intézményei működése, döntési rendszere

Az Európai Unió nem csupán egy politikai-gazdasági társulás, hanem érték- és életközösség is. Alappillérként jelennek meg benne a demokratikus elvek (emberi jogok, szolidaritás, demokratizmus), és polgárainak igyekszik békét, biztonságot és stabilitást nyújtani. Az EU célja: a nemzetek feletti Európa megteremtése – közös jövőt épít, esélyt ad a közös jólétre.

Mária Terézia reformjai

III. Károly -bár még életében minden jelentôsebb állammal elfogadtatta a Pragmatica Sanctiot, a leányági örökösödést- halála után leánya, Mária Terézia trónralépésével 1740-ben mégis azonnal kitör az osztrák örökösödési háború.

A Magyar Köztársaság parlamenti rendszere (kormányzás, önkormányzatok)

A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Az 1989. október 23-án kihirdetett alkotmánymódosítás óta Magyarország államformája köztársaság, kormányformája parlamentáris köztársaság. A kormány felelősséggel tartozik az Országgyűlésnek, és a többség bizalmából kormányoz. A törvényhozó hatalmat a 386 tagú, egykamarás Országgyűlés gyakorolja. Az országgyűlési képviselőket négy évre választják meg.

Az 1848-as forradalom és az áprilisi törvények

A párizsi forradalom (1848. február 22.) híre március 1-jén érkezett Pozsonyba. Kossuth az alsótábla március 3-i ülésén általános támadást indított az abszolutizmus rendszere ellen. Felirati javaslatban követelte a kötelező örökváltságot. Új alkotmányt követelt nemcsak a magyaroknak, hanem a birodalom többi népének is. Követelte még a népképviseletet, a független nemzeti kormányt, a jobbágyfelszabadítást és a törvény előtti egyenlőséget.

Az athéni demokrácia

- Kr. e. XVI-XII. század: A mükénéi kor
Despotikus királyság, azaz az uralkodót isteni jellegű személynek tartották. Vezető réteg a fegyveres arisztokrácia volt. Az ő háztartásaikban dolgozott a kézművesek jó része. A parasztság egy része szabad parasztokból állt, akik saját földjükön dolgoztak, másik részük bérlőkből állt, akik nagybirtokosok földjeiből béreltek egy darabot. (Hasonló társadalmi rendszer, mint az ókori keleti folyamvölgyi civilizációknál.) Az államigazgatás az írást is használta. Majd folyamatos hanyatlás, a királyi hatalom csökkenése. Fokozatosan kialakul a görög városállam, a polisz.

MAGYARORSZÁG A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT.

Az 1930-as évek bel- és külpolitikai változásai.
A gazdasági világválság hatása.

A gazdasági világválság a mezőgazdaságot sújtotta; túltermelés volt, és ez árcsökkenéshez vezetett (miközben az iparcikkeké nőtt = szétnyílt az agrárolló). Az emelkedő adók miatta mezőgazdaság eladósodott. A termelőeszközöket gyártó ipar is válságba került. Kimerültek a nemesfém és devizakészletek. A kisüzemek eladósodtak és tönkrementek, súlyossá vált a munkanélküliség. Az alacsony bérek miatt az életszínvonal zuhant. Ez radikalizálta az ipari munkásságot és a szegényparasztságot, gyakorivá váltak a sztrájkok, tömegtüntetések. felszínre kerültek a szélsőségek, a KMP elítélte az MSZDP-t. Megalakult a Munkanélküliek Országos Egységbizottsága és az ún. vörös szakszervezetek. A szélsőjobboldalon a Nemzetiszocialista Magyar Munkáspárt állt, ekkor jött létre a Független Kisgazda-, Földműves és Polgári (ellenzéki) Párt. Bethlen gazdaságpolitikájával sokan elégedetlenek voltak, ezért ’31-ben, a parlamenti választásokat követően le kellett mondania.

Hunyadi Mátyás, a reneszánsz uralkodó udvara és portréja

A trónra kerülésének körülményei

A nándorfehérvári diadal /1456/ után pestisben elhunyt Hunyadi János. Halála után fiai közül az idősebb László lett a Hunyadi család feje. Az uralkodó, V. László csökkenteni akarta a Hunyadiak befolyását ezért országos főkapitánynak, rokonát Cillei Ulrikot nevezte ki. A nándorfehérvári főkapitány Hunyadi László lett, aki az 1456-os országgyűlésen megígérte, hogy a királyi várakat és jövedelmeket visszaszolgáltatja. Mikor a király és kísérete megérkezett Nándorfehérvárra a vár átvételére, Hunyadi László csak őket engedte be a várba, a kísérő sereg kívül maradt. A várban szóváltás történt Cillei Ulrik és Hunyadi László között, mire a Hunyadi-hívek lemészárolták Cilleit és a királyt fogságba, ejtették. V. László ezután Hunyadi Lászlónak adta apja megürült tisztségeit, és megígérte, hogy nem áll bosszút. Később mindezt a szabadon engedett uralkodó megtorolta. A Garai nádor által Budára csalt Hunyadi testvéreket elfogták. Lászlót 1457-ben kivégezték, Mátyást pedig V. László magával vitte fogolyként előbb Bécsbe, majd Prágába. Itt halt meg váratlanul 1457 őszén V. László. Még ugyanebben az évben megkezdődtek a harcok a megüresedett trónért.

Hunyadi Mátyás 1443-ban született Kolozsvárott. Nevelője Vitéz János volt. Vitéz János váradi püspök megegyezett Podjebrád György cseh kormányzóval, hogy kiadatása fejében feleségül fogja venni Katalin nevű leányát. Közben Szilágyi Mihály, aki Hunyadi László halála után a Hunyadi párt élére került és Mátyás anyja, Szilágyi Erzsébet a Garaiakkal egyezett meg. Megállapodásuk szerint hazahozzák Mátyást, és királlyá választják. Ennek fejében az új uralkodó nem áll bosszút, a Garaiak büntetlenséget kapnak, Garai megtartja a nádori tisztségét, és Mátyás feleségül veszi Garai Annát, Szilágyi Mihály pedig öt évig kormányzó lesz Mátyás mellett.

Így az 1458 januárjában megtartott királyválasztó országgyűlésen, ahová a Hunyadi-pártiak 15 ezer fegyveressel érkeztek a még Prágában tartózkodó Mátyást királlyá választották. Megkoronázni nem tudták, mivel a korona III. Frigyesnél volt, de ünnepélyesen a királyi trónra ültették.

A hatalom megszilárdítása /1458-1464/

Mátyás uralkodását a bárók hatalmának visszaszorításával kezdte. Garait megfosztotta a nádorságtól, Újlakit pedig erdélyi vajda tisztségétől. Szilágyi Mihály kormányzóságából sem kért. A sértődött Szilágyit először Világos várába záratta, majd a déli végekre küldte harcolni, ahol később fogságba esett és a törökök kivégezték. A lemondatott bárók helyére köznemesi híveit rakta. Garai a bárókkal szövetkezve III. Frigyes német-római császárt hívta meg a trónra – de közben meghalt Garai – így a Habsburgok nem volt fogadtatás. Mátyás és serege Körmendnél kiszorította az országból a Habsburg sereget.

1461-1462 Mátyás megtörte a felvidéki huszita Jan Giskra erőit is. Behódolása után Giskra Arad megyében kapott birtokot és bárói címet, fogságba esett katonáinak nagy részét zsoldosként fogadta fel az uralkodó /ez lesz a fekete sereg alapja/.

1463-ban sikerült III. Frigyest békére kényszeríteni és a szent koronát tőle visszaszerezni, a Bécsújhelyen megkötött szerződés értelmében:

- III. Frigyes elismeri Mátyást királynak

- 80000 aranyért visszaadja a koronát

- Ha fiú utód nélkül hal meg Mátyás, akkor a magyar trón a Habsburgokra száll.

A következő évben, 1464-ben Székesfehérváron megkoronázták. Uralkodására az erős központosítás volt a jellemző.



A rendi központosítás gazdasági alapjai

A mezőgazdaságban általánossá vált a háromnyomásos gazdálkodás. A gabonatermesztés mellett elterjedt a kertgazdálkodás és a szőlőművelés. Növekedett a szarvasmarha-, juh- és lóállomány. Az árutermelés és a pénzgazdálkodás virágkorát éri, különösen a paraszti árutermelés indult fejlődésnek. A parasztok egyre gyakrabban vitték terményfeleslegüket piacra. Megkezdődött a földesúri árutermelés is. Virágkorukat élték a mezővárosok, számuk 800-900 körüli volt ebben az időben. A városokban az ipari termelés céhes keretek között folyt. A kedvező gazdasági helyzet miatt gyorsan nőtt a népesség, kb. 4-5 millió lakos, ami egyenlő a korabeli Angliával. Ez a fejlett gazdaság tette lehetővé, hogy új adópolitikát vezessen be, államszervezeti intézkedéseket hajtson végre, katonai reformot valósítson meg.

Új adópolitika /1467/

Mátyás újjá szervezte az államháztartást is. Mivel a korábbi kapuadó alól sok földesúr szerzett mentességet a jobbágyai számára az összes addigi adót eltörölte, ill. más néven vezette be. Ilyen pl. a kapuadó, melynek új neve királyi kincstár adója lett, s most már nem telkenként, hanem háztartásonként („füstpénz”) kellet fizetni évi húsz dénárt. A telkes jobbágyokon kívül a zsellérek és a jobbágytelken ülő nemesek is fizették. Eltörölte a harmincadvámot, mert ez alól is sokan mentesültek és bevezette a koronavámot, amit minden kereskedőnek fizetnie kellett. A Legfontosabb adó a rendkívüli hadiadó lett, amit szintén háztartásonként szedett, gyakran évente többször is. Ennek összege 1 aranyforint volt (egy hízott disznó ára). Mátyás gondosan ügyelt arra, hogy a földesurak ne szedjenek jogtalan pénzeket. Többször megerősítette a jobbágyok szabadköltözési jogát. Megmaradtak természetesen az egyéb jövedelemforrások / pl. városok adói, só bevételek, zsidók, szászok adói stb./. Ezekkel, az adókkal az állami bevétel elérte illetve meghaladta az évi 700 ezer forintot.

A központosított rendi monarchia hivatalszervezetének kiépítése

Először is háttérbe szorította a bárói befolyás alatt álló királyi tanácsot. Új hivatalokat hozott létre:

-nagykancellária: ez intézte a legfontosabb államügyeket a bárói befolyás alatt álló királyi tanács helyett. Szakképzett titkárai, jegyzői és írnokai bonyolították le az ügyeket és készítették az okleveleket.

- kincstartóság: az állami bevételeket kezelte, ez hajtotta be a királyi jövedelmeket./ Legnevesebb kincstartó Ernusz János volt, aki polgári származású volt, de tevékenységéért bárói rangot kapott./

-királyi személyes jelenlét bírósága: Ez volt az igazságszolgáltatás legfőbb szerve. Élén a személynök állt. Előnye, hogy a nádor, vagy az országbíró bíróságával szemben ez folyamatosan működött.

Az ügyintézők gyakran köznemesi, polgári, sőt olykor jobbágyi származású szakképzett tisztviselők voltak, akik munkájukért rendszeres fizetést kaptak.

Hadseregszervezés

Állandó zsoldossereget állított fel („fekete sereg”). A sereg gerincét cseh, lengyel, német zsoldosok adták, de voltak közöttük magyarok, délszlávok és románok is. Háború esetén a zsoldosok száma 8000 gyalogosra és 20000 lovasra emelkedett. Ezzel a haderővel a király függetlenedni tudott a bárók bandériumaitól. Mátyás dunai naszádflottát is alakított, melyet ágyúkkal szerelt fel. Ismert vezérei a fekete seregnek Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Hag Ferenc, Haugwitz János voltak.

A központosító politika miatt 1471-ben bárói összeesküvés indult Mátyás ellen, melynek élére Vitéz János és Janus Pannonius álltak. A szervezkedés lelepleződött. Mátyás Vitéz Jánost elfogatta, és Esztergomban őriztette annak haláláig /1472/. A beteg Janus Pannonius menekülés közben meghalt. Az összeesküvők uralkodó jelöltje / Kázmér lengyel királyfi / pedig kivonult az országból. Ettől kezdve Mátyás arra törekedett, hogy a rendektől függetlenül kormányozzon. Egyre ritkábban hívta össze az országgyűlést. Az irányítást saját hivatalaira bízta, törvények helyett rendeletekkel kormányzott.

Külpolitika

Külpolitikai téren Mátyás mindvégig megosztotta figyelmét a török veszély és a nyugati törekvései között. Ellenzéke folyton felrótta, hogy az uralkodó elhanyagolja a török elleni harcot. Mátyás ezzel szemben arra hivatkozott, hogy egyedül úgysem képes a török kiűzésére a Balkánról, ráadásul nem lát garanciát arra, hogy III. Frigyes nem támadja hátba, míg ő a déli területeken a török ellen harcol.

Török háborúk:

Támadás helyett inkább a déli védelmi rendszer minél teljesebb kiépítését tartotta fontosnak Ezért 1463-ban több hónapos ostrom után visszafoglalta Jajca várát, majd 1464-ben Szrebeniket. A Zsigmond óta épülő végvárrendszer két, egymástól mintegy száz kilométerre húzódó végvárláncból állt. Mátyás a kettős végvárrendszerre támaszkodva folytatott aktív védekező politikát a török ellen, ami azt jelentette, ha a török beütött, Mátyás ellencsapással válaszolt. Így történt ez pl.1474-ben is, amikor a törökök betörtek a Temesközbe és Moldvába, Mátyás támadó hadjárattal válaszolt és 1476-ban elfoglalta Szabácsot, Az utolsó jelentő török támadásra 1479-ben került sor, mikor egy nagyobb sereg Erdélybe tört be a kenyérmezei csatában a Kinizsi Pál és Báthory István által vezetett magyar sereg nagy győzelmet aratott. A török beütésre válaszul Kinizsi Észak-Szerbiába vezetett hadat 1481-ben, de a sikerek ellenére Mátyás 1483-ban kénytelen volt öt évre békét kötni a szultánnal, mert nem kapott garanciát arra, hogy III. Frigyes nem támadja hátba.

Mátyás szeme előtt egy Duna-menti össz-monarchia létrehozása szerepelt, melynek egyesült ereje lett volna képes kiverni a törököt Európából. Felismerte ugyanis, hogy erre Magyarország önmagában nyugati segítség nélkül nem képes. Ezért foglalkozott annyit a nyugati politikával.

Cseh háborúk

Csehország nemcsak a területszerzés miatt volt fontos Mátyás számára, hanem ugródeszkát is jelentett egyben, hiszen a cseh korona választófejedelmi címmel járt a német birodalomban, és utat nyithatott a császári cím felé. A beavatkozásra az adta a lehetőséget, hogy 1466-ban a pápa eretnekké nyilvánította Pojebrád György cseh királyt, mert engedélyezte országában a huszita áldozási módot. Mátyás pápai támogatással hadat indított 1468-ban volt apósa ellen. (Felesége Pojebrád Katalin 1464-ben meghalt.) Mátyás elfoglalta Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot, Bár a cseh katolikus főurak 1469-ben Mátyást királlyá választották, de Csehországot nem tudta elfoglalni Pojebrád Györgytől. 1471-ben változott a helyzet, meghalt Pojebrád, akinek végakarata szerint a cseh rendek a lengyel Ulászlót választották királyukká és III. Frigyes a koronával együttjáró választófejedelmi címet Ulászlónak adta és nem Mátyásnak. Mátyás erre haddal támadt III: Frigyesre, melynek eredményeként Frigyes elismerte Mátyás cseh trónigényét (1477), sőt beleegyezett 100 ezer forint hadisarc kifizetésébe is. Később Mátyás újra hadjáratot indított Frigyes ellen (1482), mert a császár nem egyenlítette ki tartozását és rá akarta kényszeríteni Frigyest, hogy ismerje el házasságon kívül született fiát, Corvin Jánost törvényes utódjának, de Frigyes nem mondott le a magyar trónöröklés lehetőségéről. A hat évig tartó háborúban, Mátyás 1485-ben elfoglalta Bécset, ahová áthelyezte székhelyét és udvarát is, de a főcél a német-római császári cím megszerzése nem sikerül. 1486-ban meghalt III. Frigyes, aki halála előtt elérte, hogy a német fejedelmek nem Mátyást, hanem fiát, Miksát választották német királynak. Mátyás 1490-ben halt meg Bécsben agyvérzés következtében.

Mátyás reneszánsz udvara

Mátyás udvara a humanista műveltség egyik európai központja volt. Támogatta a művészeteket és a tudományokat. Budai palotája a reneszánsz kultúra központjává vált, ahova tömegesen érkeztek Itáliából a művészek, építészek, szobrászok, tudósok, írók. A reneszánsz stílusú építkezések szép példája Mátyás visegrádi nyári palotája, és a budai vár egyes részei.

Európa-hírű volt Mátyás könyvtára, a Biblioteca Corvina, mely 2500 kötetből állt. könyvtárosa Galeotto Marzio volt. Támogatta a könyvnyomtatást. Hess András 1473-ban alapította meg az első magyar nyomdát. Igaz ez nem sokáig maradt fenn. 1476-ban alapította a pozsonyi egyetemet, amely lassan elsorvadt. Udvari történetírója Antonio Bonfini volt. Ebben az időben született meg a Budai Krónika, melynek szerzője Thuróczy János volt, aki a hun-magyar rokonságot hangsúlyozta.


Az Aranybulla-mozgalom

- II. András (1205-1235) idején bontakozott ki
- okai: pazarló hadjáratok, idegen kegyencek, adományozások
- szembekerültek vele:
* azok az előkelők, akik kimaradtak az osztogatásból
* királyi szerviensek (kisnemesek)
* féltek, hogy a kialakuló nagybirtokok közelsége véget vet független életüknek
* várjobbágyok: a várak eladományozásával az új földesúr joghatósága alá kerültek
* a várnépek és szolganépek
* magánbirtokokon erősebb alávetettségnek voltak kitéve, mint a királyi birtokokon
* az elégedetlenkedők (elsősorban a szerviensek) oklevél kiadására kényszerítik a királyt
Az 1222. évi aranybulla:
- 31 cikkelyből áll; 7 példány készül belőle, egy sem marad fenn
főbb pontjai:
- legnagyobb része a szerviensekkel foglalkozik
- szervienseknek joguk van panaszukat előadni a törvénytartó napon
- szerviensek birtokai nem háboríthatók
- szerviensek birtokai adómentesek
- király és kísérete nem szállásolhatja be magát a szerviensek birtokaira
- szerviensek erdeiben tilos a sertések makkoltatása
- várjobbágyokat és hospeseket I. István által elrendelt szabadságban kell tartani
- hospes: külföldi telepes, kedvezményeket kap nehezebb mezőgazdasági munkáért
- külföldiek korlátozása
- országos tisztségre külföldit csak a királyi tanács beleegyezésével lehetett emelni
- tiltja az egész vármegyék eladományozását
- tiltja a birtokok külföldieknek való adományozását
- tiltja a tisztségek halmozását
- ha a szerviens fiú utód nélkül hal meg, akkor a birtok ¼ része a lánygyermeké, a többiről szabadon rendelkezhet
- ha váratlanul hal meg, akkor a legközelebbi rokon örököl
- ha nincs rokona, akkor a királyra visszaszáll a birtok
- örökölhető földbirtokot csak a király adhat
- megtiltja a tized pénzbeli fizetését
- zsidók, izmaeliták kamarai tisztséget nem tölthettek be
- adómentes az egyházi birtok
- ellenállási záradék: a nemesek ellentmondhatnak a királynak
1231 az Aranybulla első megújítása
- egyértelműen tükrözi az egyház felülkerekedését
- nem tartalmazza a tized pénzbeli fizetésének tilalmát
- egyház részesül a sókereskedelem hasznából
- egyházi személyt csak egyházi bíróság ítélhet el
- az uralkodót az esztergomi érsek kiátkozhatja
1232 zalai szerviensek oklevele
- Kehida
- szolgabírákat választhatnak saját ügyeik elbírálása végett
- a királyi vármegye felbomlását, a nemesi vármegye kialakulásának kezdetét jelenti
- sikertelen kezdeményezés
1233 beregi egyezmény
- egyházi befolyás csúcspontja
- sókereskedelem jogát megkapja az egyház
- az elmaradt haszonért az egyház kárpótlásban részesül
- megtiltja a zsidók, izmaeliták kamaratisztség vállalását
- adómentesíti az egyházat
- a főnemesek kiterjesztik hatalmukat a szerviensekre
- familiaritás: a hűbériség lazább magyarországi változata, a kisnemesek főúri szolgálatba állnak, katonáskodással vagy birtokigazgatással foglalkoznak, vagy urukat helyettesítik a királyi tanácsban

III. Béla (1172-1196) évszázadokra szóló reformot hajtott végre a belső igazgatásban. Új kancelláriát szervezett. Önálló királyi bürokrácia alakult ki a kancelláriával. Az ő korára teljesedtek ki a gazdasági és társadalmi jellegzetességei az Árpád-kornak. Az uralkodó osztályba tartoztak az előkelők, a vitézek és a várjobbágyok, a dolgozó osztályba pedig a közrendűek és a rabszolgák. A földnek ekkor még a háromnegyed része a király tulajdonában volt. A főtisztségviselők jövedelmüket elsősorban nem a magánbirtokukból, hanem a tisztségükhöz tartozó javakból nyerték. A vitézek katonáskodással szolgálták a királyt, s kis- és középbirtokaik voltak.
II. András (1205-1235) hosszú türelmetlen várakozás után került a trónra. Uralkodása idején a főtisztségviselők újfajta javadalmazásra tettek szert. Rábírták urukat új birtokpolitika bevezetésére. Eddig főként szolgálatukért kapták fizetségüket. Ezentúl a jövedelmük tekintélyesebb hányadát a birtokadományokból szerezték. A birtokok örökjogon, feltétel nélkül kerültek az arra érdemesek tulajdonába, azaz nem voltak hűbérbirtokok. Az új birtokpolitikának számos következményei volt. Egy-egy vármegyében szinte teljesen eltűnt a királyi birtokállomány: a királyi magánuradalmak, a várföldek a tisztségviselők kezére kerültek. Emiatt létalapjukat vesztették a várispánságok. A várispánságok hanyatlása pedig a király katonai erejét is gyöngítette. A királyi birtokok elidegenítésével a nagybirtokosok kezére kerültek a királynak járó szolgáltatások is. II. András jelentős jövedelemtől esett el. Ezek pótlására a pénzrontással próbált jövedelemhez jutni. Ez azt jelentette, hogy időnként új pénzt hozott forgalomba. A régi pénzt kevesebb újért váltották be. A pénzrontás azonban nem vezetett eredményre. Több királyi jogon szerzett jövedelem, úgynevezett regálé bérbe adása viszont nagyon megpezsdítette a pénzgazdálkodást.
A királynak hamarosan széles körű ellenzéke támadt. A sókamarák bérbe adása különösen sértette az egyház érdekeit, amely korábban a só egyedüli forgalmazója volt. Az egyház haragosan tekintett az új bérlőkre, az izmaelitákra és a zsidókra, s nehezményezte a király gazdaságpolitikáját. A bárók, akik nem részesedtek kellőképpen a birtokadományokból látván a királyi tekintély hanyatlását, II András fia, Béla herceg körül gyülekeztek. Az új intézmények bevezetése nem kedvezett azoknak a kis- és középbirtokosoknak sem, akik egyedül a királynak tartoztak engedelmességgel, katonáskodással. Ők a király szolgáinak, szervienseknek nevezték magukat. Mozgalmuk azon bárók ellen irányult, akik a birtokreform következtében a királyi hatalom rovására gyarapodtak, s veszélyeztették a függetlenségüket. A várjobbágyok és a várnépek pedig élesen tiltakoztak a várbirtokok eladományozása miatt.
Az új berendezkedés kárhoztatói rákényszerítették a királyt az Aranybulla kiadására (1222). Az Aranybulla 31 pontból álló díszes okmány. A király ebben írásban is megfogadta, hogy a jövőben tartózkodik a királyi birtokok eladományozásától. Kimondta, hogy idegenek nem kaphatnak birtokadományt, s tisztségeket csak a királyi tanács jóváhagyásával viselhetnek. Megtiltotta, hogy a kamarák élén izmaeliták vagy zsidók álljanak. Az Aranybulla biztosította a szerviensek adómentességét, szabad végrendelkezési jogát és mentesítette őket a megyésispán joghatósága alól. Az okmány ezek után meghatározta a szerviensek katonakötelezettségét. Az Aranybulla megerősítette a várjobbágyok és a vendégek szabadságjogait. II. András rendelkezése nem egy egyházellenes pontot is tartalmazott. Például megtiltotta azt a gyakorlatot, hogy az egyház már ekkor pénzben követelte a tizedet. Végül az Aranybulla törvényesnek nyilvánította a nemesség ellenállását abban az esetben, ha a király megszegi a törvényt (ellenállási záradék).
Az Aranybulla kiadása után a birtokreform haszonélvezői újra visszatértek a hatalomba. A nagyurak még az egyházat sem kímélték hatalmaskodásuktól. Ezért 1231-ben a főpapi ellenzék képviselői megújíttatták az Aranybullát. Az Aranybulla második változata több ponton is eltért az eredetitől, mert elsősorban az egyházi kiváltságok számát gyarapította. 1233. évi beregi egyezményben az egyház további engedményeket csikart ki a királytól.

Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban

A Kádár-korszak 1956 és 1988 közti időszak, amikor Kádár János volt az MSZMP első titkára. Konszolidációs időszak volt, a belpolitika rendezésének céljával. Változatlan maradt a pártállami rendszer, a tervgazdálkodás és a kollektivizálás terve. Majdnem minden földet sikerült állami gazdaságba vagy tsz-be szervezni. Erős kampányt indított a kormány az egyházak – főként a katolikus egyház – ellen. Ugyanakkor a lakosság életszínvonalát is igyekeztek javítani a jobb közhangulat és a kisebb ellenállás érdekében. Odafigyeltek a fogyasztási cikkekre, megszüntették a beszolgáltatási rendszert, emelték a béreket, munkaszüneti napoknak nyilvánították az egyházi ünnepeket (karácsony, húsvét) és ’57-ben bevezették a Lottót. Mindezek mellett a lakosság is belátta, hogy a forradalom kudarca után a közeljövőben nagy változások nem várhatóak. ’62-63-ra amnesztia rendeletet adott ki a kormány, aminek köszönhetően a külföld (ENSZ) is elfogadta, elismerte a kormányt, így megszűnt az ’56 óta tartó külpolitikai elszigeteltség.

A 60-as évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a tervgazdálkodás hosszútávon nem működik. Kialakult a pártban egy csoport, amely reformot szorgalmazott. 1968. január 1-jén életbe is lépett az „Új gazdasági mechanizmus” (Nyers Rezső). Hatékonyabb, színvonalasabb, eladhatóbb termékeket gyártó, az adottságaihoz, piachoz jobban alkalmazkodó gazdaságot terveztek. Egyes ipari vállalatoknak nagyobb önállóságot adtak. A mezőgazdaságban engedélyezték – az állami tulajdon mellett – a „háztáji” (v. „kisegítő”), az iparban a „második”gazdaságokat, ami a lakosság számára jobb megélhetést biztosított.

A mezőgazdasággal foglalkozók aránya jelentősen csökkent. Az ipari munkások aránya 1970-ben volt a legmagasabb, majd az is csökkeni kezdett. A harmadik szektorban viszont folyamatosan nőtt a foglalkoztatottak száma – akárcsak a többi fejlett és közepesen fejlett országban. A korszak nagy vívmánya volt, hogy jelentősen csökkent a szegénység, ami már „csak” százezres tömegre volt jellemző. A Kádár-rendszerben emelkedett szinte valamennyi civilizációs mutató: javultak a lakásviszonyok, a tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottság; 100%-os lett a társadalombiztosításban részesülők aránya; javult az iskolázottsági szint; általánosan elterjedt a nyaralás szokása és bővült a külföldi utazások lehetősége.

A viszonylagos jólétnek azonban ára volt: a rendszer stabilitását szolgáló életszínvonal emelése mellett elhanyagoltak egy sor, kevésbé fontosnak ítélt területet, mint például a távközlés vagy az úthálózat fejlesztését. A nagyvonalú szociális intézkedések hosszú távú következményeivel se számoltak. Az életszínvonal emelkedésének árát nemcsak az állam, fizette meg, hanem az emberek is, akiknek jelentős része (mintegy háromnegyede) önkizsákmányoló munkát végzett a „második gazdaságban” (háztájiban, kisiparban és kiskereskedelemben végzett munka, de a féllegális és illegális tevékenységet is ide számították, mint pl. a csempészetet vagy a fusizást, vagyis a magáncélú termelést az állami tulajdonban lévő eszközökön, munkaidőben). 1960 és 1980 között a várható élettartam ismét csökkent, különösen a középkorú férfiak halálozási arányai romlottak. Nőtt a deviáns jelenségek száma: az öngyilkosságok és az alkoholisták száma folyamatosan emelkedett.

Életmód az országban:
A XX. század utolsó harmadában jentős társadalmi ás életmódváltozások voltak megfigyelhetők Magyarországon. A kádári egypárti diktatúra ezen változatát „gulyáskommunizmus”-ként, vagy „fridzsiderkommunizmus”-ként emlegetjük

• Foglalkoztatottság:
A teljes foglalkoztatottság elvéből nem engedtek. Így mindenkinek volt munkája, de nagyon sokan fölöslegesek voltak valójában.

A mezőgazdaságban foglalkozók száma jelentősen csökkent, de már nem is az iparba vándoroltak el a munkások tömegesen, hanem a harmadik szektorba. Így a szolgáltató ágazatokban (szolgáltatás, kereskedelem, egészségügy, kultúra, oktatás, közigazgatás) jelentősen nőtt a dolgozók aránya. Ezzel párhuzamosan folyamatosan nőtt a szellemi dolgozók és csökkent a fizikai dolgozók aránya. A Kádár-korszakban jelentősen csökkent a szegénység, már nem milliós, „csak” százezres tömegekre volt jellemző. Megszűnt a napi nélkülözés, és a jövedelmi viszonyok kiegyenlítődtek, nagyjából mindenki ugyanannyit keresett.

• Technika, életszínvonal:
Az elektromos kommunikáció gyorsan terjedt, megjelent a tv ( Magyar televízió-1957), rádió és különböző háztartási eszközök. Ezzel szemben elhanyagolták az úthálózat fejlesztését, sok faluban még a víz sem volt bekötve.

Az életszínvonal növekedett, de ezt a társadalom nagy része megszenvedte, az emberek jelentős része önkizsákmányoló munkát végzett az ún. második gazdaságban (a kisiparban és kereskedelemben mellékállásban végzett munka).

• Lakosság:
Nagy különbségek vannak falu és város között. A falvakban lakók nagy része a mezőgazdaságban dolgozik, míg a városokban inkább munkások élnek. Megkezdődött a vidék polgárosodása, és folytatódott az urbanizáció (a lakosság városba költözése), elsősorban nem a főváros, hanem a vidéki nagyvárosok (Miskolc, Győr) lélekszáma nőtt dinamikusan. Az 50-es évekre lényegében befejeződött az ország villamosítása, megjelenik a központi fűtés, a csatornázás megkezdődött.

• Élettartam
1960 és 1980 között a várható élettartam ismét csökkent, különösen a középkorú férfiak halálozási arányai romlottak. Nőt a deviáns jelenségek száma: az öngyilkosságok – korábban is nagyon magas, a világ élvonalába tartozó – aránya 1950 és1970 között duplájára nőtt. Az alkoholisták száma folyamatosan emelkedett, becslések szerint az korszak végére több mint félmillióan szenvedtek ebben a betegségben.

• Oktatás
A hetvenes években az alapfokú oktatásban áttörés következett be: a felnőtt népesség többsége elvégezte legalább az általános iskola nyolc osztályát. Az egyetemi ill. főiskolai képzésben részesülők száma viszont az európai sereghajtók közé kerültünk (nem csak a nyugati, de a szocialista országok nagy része is lehagyott minket ezen a területen). A nyolcvanas években a felvételizőknek csak 35-40%-át vették fel valamilyen egyetemre vagy főiskolára.

• Család
A korszakban a családok élete jelentősen megváltozott: nőtt a válások száma, 1950 és 1988 mintegy duplájára. Ennek ellenére az első házasságkötések időpontja korábbra került, és a felnőtt lakosság nagyobb része élt házasságban, mint a két világháború között. A gyerekszám folyamatosan csökkent, ugyanakkor csökkent azon nők aránya, akinek nem született gyermeke. Az egy-két gyermekes családok váltak jellemzővé.

Az állam szociálpolitikai intézkedéseinek következtében nőtt az óvodai férőhelyek száma – 1960-ban a megfelelő korú gyermekek alig harmada járt óvodába, a nyolcvanas években már majdnem mindegyikük.

1967-ben bevezették a gyermekgondozási segélyt (GYES), mely kis mértékben, de lassította a születések csökkenését.

Egy átlagos magyar családnak a szocializmus éveiben több éves várakozás, gyűjtögetés kellett ahhoz, hogy autóhoz jussanak. Legtöbbeknek a keletnémet gyártmányú Trabantra, Wartburgra tellett.

Megindultak a lakásépítési programok, melynek következtében rengeteg lakótelep, panellakás épült. A városi lakásépítések nem tartottak lépést a városi munkahelyek számának gyarapodásával, ezért tömegek kényszerültek arra, hogy lakóhelyük és munkahelyük között naponta igázzanak.

Általánosan elterjedt a nyaralás szokása, és bővült a külföldi utazások lehetősége.

• Szabadidő és sport
Jelentősen megváltozott a szabadidő eltöltésének a módja is. Az életmód, a társadalom változásai új szórakozási formák kialakulását eredményezték, melyek sokszor generációs keretek között érvényesültek. A közösségi szabadidős tevékenységek jelentőssége visszaszorult, az emberek mind nagyobb mértékben egyedül, vagy szűk családi és baráti körben kapcsolódtak ki.

A sport elvesztette azt a kiemelt támogatottságát, amelyet az 1950-es években élvezett. Az 1952-es Helsinki olimpián elért teljesítményét a későbbiekben meg sem közelítette a magyar csapat. A tömegsport fejlődése visszamaradt, az emberek többsége semmilyen sportot nem űzött.

A táplálkozási szokások és a kevés mozgás is szerepet játszottak abban, hogy 1986-ban a magyarországi felnőttek 60%-a túlsúlyosnak számított.

• Fogyasztói kultúra
A magyar társadalomra a hatvanas évektől nagy hatást gyakorolt a nyugati fogyasztói kultúra. A farmer, a miniszoknya, a rockzene, a fiúk hosszú hajviselete kezdetben erős rosszallást váltott ki a társadalom többségéből. Ezek az ellenérzések csak lassan, a 70-es évektől kezdtek oldódni. Az áhított fogyasztói javak egy részét megpróbálta a hazai ipar helyettesíteni. Sokáig csak Magyarországon gyártottak farmernadrágot, a Trapper farmert. A nehezen beszerezhető nyugati termékek – orkánkabát, nejlonharisnya, farmer, rágógumi, lemezek, kazetták, kvarcórák, zsebszámológépek – jelentős része a csempészet révén kerültek „forgalomba”.

A rendszer keretein belül szabaddá vált a sajtó és a könyvkiadás. A híres három T (tiltás, tűrés és támogatás) körülményei között nőtt a művészetek mozgástere is.

• Étkezés
A háború utáni élelmiszerhiány már nem jellemző országunkra, javulnak az életkörülmények. Nagy mennyiségben megjelenik a hús és tejtermék, ezzel szemben visszaszorul a burgonya és tésztafélék aránya. Az alkoholfogyasztás is megnő. Megjelennek a gáz- és villanytűzhelyek, a hűtők és mélyhűtők.

• Vallás
A „marxista-leninista” ideológia meghatározta a tömegtájékoztatást, az oktatás és a művelődést, szabályozta az állami életet. Az emberek jelentős részére azonban továbbra is a korábbról örökölt értékek hatottak. A vallásnak a párt ideológiája szerint fokozatosan el kellett volna halnia. Amikor azonban a hetvenes években ismét vizsgálni lehetett az emberek vallásosságát, az eredmények meglepték a pártvezetést: a népesség mintegy fele, a nyolcvanas években pedig már több mint a fele vallotta magát vallásosnak. Ugyanakkor az egyházak befolyása a mindennapi életre csökkent: bár az esküvők, keresztelők és temetések nagy része egyházi keretek között zajlott, a Kádár-korszak végén a lakosság valamivel több, mint tizede járt csak templomba vagy imádkozott legalább hetente.

A tudományos-technikai fejlődés hatása az életmódra a XIX-XX. Században. A modern Budapest kialakulása (1860-1910)

1.A tudományos technikai fejlődés hatása az életmódra (XIX-XX. század)

A századfordulótól az első világháborúig

Népességnövekedés, társadalmi átalakulás • Európa népessége – az ipari forradalom térnyerésével párhuzamosan gyorsan növekedett. A növekvő népesség a városokba és a tengerentúlra vándorolt. A gazdasági fejlődés átalakította a társadalmat. Rohamosan csökkent a mezőgazdasági népesség aránya, ugyanakkor felduzzadt a városlakók száma. Gyors iramban nőtt a munkásság létszáma, s megfigyelhető a középosztály, az alkalmazotti réteg számbeli gyarapodása is. Az átalakulás egész Európában megindult, viszont korántsem egyformán zajlott le.

A fejlett Nyugaton az imént ismertetett folyamatok érvényesültek, míg Kelet-Európában az átalakulás éppen csak megkezdődött. Ennek következtében Oroszországban egymás mellett éltek a régi, földbirtokosokból és parasztokból álló, és az új, polgárokból és munkásokból álló társadalmi rétegek. Együttélésük, eltérő szokásaik, értékrendjük számos társadalmi feszültséghez vezetett. Az ilyen, egymásba kapcsolódó, átmeneti szerkezetű társadalmat nevezik torlódó társadalomnak. Közép-Európa társadalmi szerkezetében átmenetet képezett. A két világ együttélése itt is megfigyelhető, ám összeolvadásuk sokkal zökkenőmentesebb volt, mint keleten.

A nagyváros• A korszak sajátos és egyre jellegzetesebb képződménye a nagyváros. Itt jelentek meg átütő erővel a századforduló új vonásai: a városi tömeg, a tömegközlekedés, a sport, a sajtó. A XIX. Század első felében valójában csak két nagyváros létezett Európában: London és Párizs. A rendkívül gyors fejlődés következtében az ipari forradalom korába lépő régiókban gomba módra szaporodtak a nagyvárosok. Ezek voltak az új életforma és a gazdasági fejlődés kiindulópontjai.

Lakás, ruházkodás, élelmezés• Egy korszak embereinek életmódja országonként és társadalmi rétegenként alapvetően eltér egymástól, az új jelenségek bemutatása mégis átfogó képet adhat a kérdéses időszakról.

A nagyvárosok jellemző lakhelye a bérház lett. Az ilyen típusú, 5-6 emeletes házak már a XIX. század első felében megjelentek, most azonban tömegessé váltak. A komfortfokozatnak megfelelően a lakbérek az első emelettől felfelé csökkentek. Így egy házon belül is elváltak egymástól a különböző keresetű csoportok, bár ez a folyamat a századfordulóra inkább az elkülönülő lakónegyedek létrejöttében nyilvánult meg (szegregáció). A különbséget az mutatta, hogy volt-e vezetékes víz- és gázszolgáltatás a lakásokban, mekkora volt a belmagassága, hány szoba volt benne stb. A vagyonosabb polgárok és a középosztály tagjainak lakásiban megjelent a fürdőszoba, a vízöblítéses WC, a központi fűtés. A szobák világosabbakká váltak, könnyebben lehetett tisztálkodni, mosni. A szegényebbek lakásaiban mindez a komfort később és csak részlegesen valósult meg. A szakmunkások jövedelmei megközelítették a kispolgárokét, s ahogy az egyes szolgáltatások a tömegtermelés révén egyre olcsóbbá váltak, úgy a XIX. Század első felének nyomornegyedei Nyugat-Európában visszaszorulóban voltak.

A táplálkozásban a lakásviszonyokhoz hasonló különbség figyelhető meg, de a tendencia itt is a viszonyok javulása volt. A századfordulón a tömegek nyomora mást jelentett, mint korábban, megszűnt az éhezés.

A tömegtermelés olcsóbbá tette a ruházkodást. Az egyszerű emberek is gyakrabban cserélhették öltözetüket. A divat változásának követését korábban csak a középosztály engedhette meg magának – ez már általánossá vált. A nagyvárosi élet, a tömegtermelés egyik következménye, hogy a hagyományos helyi viseletek visszaszorultak vagy eltűntek.

Harc a női egyenjogúságért• A nők családon belüli alárendeltsége és távolmaradása a közszerepléstől évszázadokon át alapvetően nem változott. A „modern idők” jelentős változásokat hoztak.

Az életmód átalakulása növelte a szabadidőt, s a gyermeknevelés mellett más tevékenységre is jutott idő. Ebbe az irányba hatott a születésszabályozással csökkenő gyermeklétszám is, a századfordulóra az átlagos brit gyermeklétszám a családokban 2-3 főre csökkent.

Az ipari forradalom idején már nagy számban alkalmaztak női munkaerőt, ami szintén oldotta a nemi szerepek megrögződött korlátait. Az oktatás tömegessé válása révén a nők is hozzájutottak a korábban „elzárt” műveltséghez, egyre több nő szerzett diplomát. A nők iskolázottsága kitágította érdeklődésüket, ugyanakkor alkalmassá tette őket számos, korábban nők számára elképzelhetetlen munkakör betöltésére (tanár, orvos, kutató).

A XIX. század végén Angliában indult el a női egyenjogúságért folytatott harc, melynek központi követelése a nők családon belüli jogi alárendeltségének megszüntetése és a nőkre kiterjedő szavazati jog (franciául: suffrage) megszerzése volt. A szüfrazsett-mozgalom legismertebb harcosai: Mrs. Pankhurst és lányai, Emily Davison. Harcukat az első világháború előtt nem koronázta siker.

A két világháború közötti időszak

Tudomány és technika• A változásokat számos tudományos és technikai újdonság, felfedezés segítette. A két világháború közötti időszak nagy technikai vívmányai korábbi korszak találmányainak tökéletesítésével születtek meg (repülőgép, autó).

A világháború előtti években korszakalkotó tudományos elméletek születtek. Albert Einstein relativitáselmélete, Ernest Rutherford radioaktív bomlásra vonatkozó kísérleti eredményei Niels Bohr atom-modellje új lendületet adtak a húszas-harmincas évek kutatásainak. A két világháború között született meg az új tudományág, a kvantummechanika, amelynek tudományos jelentőségén túl fontos világnézeti hatásai is voltak. A korábbi mechanikus világkép alapján nem volt ugyanis megmagyarázható számos új kísérleti eredmény. Az atomfizika elméleti eredményeinek gyakorlati következményei is lettek. Az első kísérleti atomreaktort 1942-ben a Chicagói Egyetemen helyezték üzembe, az atombombát a második világháború végére sikerült előállítani.

A technikai fejlődés a két világháború közötti korszakban tömegek számára tette lehetővé a korábban csak kevesek által használt újdonságokat. Ekkor jelentek meg a kényelmes, könnyen kezelhető fényképezőgépek, amelyekkel a harmincas évek közepétől már színes képeket is lehetett készíteni. Az elektromosságot a háztartásokban már nem csak világításra, hanem háztartási gépek működtetésére is használták. A műanyag hasznosítása ekkor vált tömegessé, a plexi, a PVC a mindennapi tárgyak sokaságában jelent meg.

Az orvostudományban is jelentős felfedezések születtek. A vitaminok felfedezésének hatására számos, korábban elterjedt betegség tűnt el a fejlett országokban, mint a skorbut, az angolkór és a vészes vérszegénység. Az Alexander Fleming által felfedezett penicillin a baktériumok elleni küzdelmet tette sikeressé. Fontos védőoltások jelentek meg, amelyek a sárgaláz, a tetanusz, a tuberkulózis, a diftéria megelőzésére szolgáltak. Az inzulin felfedezése a cukorbetegek életesélyeit javította nagymértékben. Számos korábbi felfedezés ( röntgensugárzás, a vércsoportok elkülönítése) eredményeként új eljárások jelentek meg a diagnosztikában és a műtéti eljárásokban.

Hírközlés és közlekedés• A ma már mindennapi életünk részét képező eszközök –telefon, villamos, autó- az újdonság erejével hatottak, s alapvetően átalakították az emberek mindennapjait. A telefon és a tömegközlekedési eszközök megjelenésével a távolságok lerövidültek. A postai szolgáltatások olcsóbbá, így tömegessé váltak, a levelezés, a képeslapok küldése széles körben vált divattá.

Higénia, táplálkozás, lakásviszonyok• A közművesítés óriási változásokat eredményezett. A század elején még a kastélyokban is a cselédek által behozott mosdótál jelentette a tisztálkodás lehetőségét. A gyakori mosakodás így elképzelhetetlen volt. A vezetékes ivóvíz kiépítése forradalmasította a kérdést: a módosabb rétegek lakásaiban megjelentek a fürdőszobák.

A csatornázás lehetővé tette az „angol” vízöblítéses WC elterjedését. Higiéniai szempontból ez óriási előrelépést jelentett. De mindennek két oldala van: a higiénia segített a járványok visszaszorításában, ugyanakkor megkezdődött az ivóvízkészlet szennyezése.

A lakásviszonyokról sem lehet egységes képet adni, hiszen rétegenként óriási volt az eltérés, a tendencia mégis az egy főre jutó szobaszám emelkedése volt. Ez a 4-5 szobás polgári otthonok, és a szoba-konyhás bérlakásokban zsúfolódó négy-öt munkáscsalád átlagából eredt.

A táplálkozásban is jelentős változások zajlottak le. Az éhínségek megszűntek, ami természetesen nem azt jelenti, hogy mindenki jóllakhatott.

2. A modern Budapest kialakulása (1860-1910)


A XIX. század a főváros számára nagy változásokat hozott. A század elején még Buda és Pest két külön város volt. Aztán a szabadságharc idején nem is ez volt az ország fővárosa. Majd – főleg a kiegyezést követően – hatalmas fejlődésen esett át.
A reformkor idején jelentős urbanizáció ment végbe az ország területén. A vidéki városok népessége kétszeresére nőtt, Pest népessége megháromszorozódott. Országos piac alakult ki. Nagy szerepe lett a közlekedési hálózat kiépítésének. Megszűnt a városok elszigeteltsége. A hangsúly Buda és Pest közül inkább Pestre tevődött át. Ez az ország igazi központja ebben az időben, azaz az 1830-as években leginkább. Ez az ország legnépesebb városa. Több mint 100 000 fő élt itt. Ebben az időben Pest és Buda még külön fejlődött. A pesti rész sokkal népesebb volt. Ipara erőteljesebben fejlődött. Kereskedelmi központ. A vasút és a Duna miatt. Az 1838-as nagy árvíz jelentős károkat okoz a városban, ám ezt követően hatalmas építkezésekbe fog a város vezetősége József nádor irányításával. Megépül ekkor a Nemzeti Múzeum és a Ludovika. Utóbbi a nemzeti oktatás színtere. Ekkor épül Pest első hídja, a Lánchíd is a Clark testvérek tervei alapján. Ez összekötötte Pestet és Budát. Kiépül a közvilágítás. Pest legforgalmasabb útjait burkolattal látják el, mely zúzalék kőből készült. Ezt nevezzük MacAdam műútnak. Megindult Pest területi kiterjedése is. Elővárosokkal gazdagodott. Ilyen például Terézváros, Lipótváros, Józsefváros. Az elővárosok neve az uralkodókra utal.
Pest és Buda fejlesztését a korszak két nagy reformpolitikusa, Kossuth és Széchenyi is támogatta: mindketten az iparon és a kereskedelmen (téli kikötő, dunai gőzhajózás, Pest központú közlekedési hálózat kiépítése 1846: Pest-Vác, 1847: Pest-Szolnok) keresztül kívánták biztosítani a város fejlődését. Széchenyi Pestet zsákutcás településnek tekintette. A város fejlesztése érdekében Széchenyi kezdeményezésére megépítették a Lánchidat, mely összekötötte Pestet és Budát.
Ez a fejlődés a szabadságharc idején megtorpant. Olyannyira, hogy 1849 elején át kellett költöztetni a fővárost Debrecenbe. A főváros átköltöztetését a katonai sikerek tették lehetővé. Windischgrätz ezzel egy időben bevonult Budára. 1849. május 21-én kerül a főváros újra magyar kézbe.
1849 és 1868 közötti időszakban ismét nincs jelentős változás a főváros életében fejlődést illetően. De a kiegyezés után egy gyors fejlődés indult el. A gyors fejlődés számos tényezőnek köszönhetően alakult ki. Központi fekvése ilyen. Felerősített a vasútvonal kiépítése. Itt voltak a központi hivatalok. A magyar kormányok támogatták a város fejlődését, mert céljaik közt szerepelt többek között Bécs utolérése illetve lekörözése is az adókedvezmények terén. Biztosították a reprezentatív építkezések feltételeit is. 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesült Így lett az ország egyetlen és máig is létező fővárosa Budapest. A városfejlesztés érdekében létrehozták a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, melynek elnöke volt többek között Andrássy Gyula és Podmanizcky Frigyes is. Továbbá a népesség is jelentősen megnőtt. Demográfiai robbanás következett be, ami nem jelent mást, mint a népesség megduplázódását egy adott idő alatt.
250 000 főről 1 millió főre nő a népesség. A világháború előtt Európa 10 legnagyobb városa közé tartozott Budapest.
A fejlődésnek számos pozitív eredménye volt. Egyik ilyen a nagyvárosi szerkezet átalakulása. Az egyes városrészek eltérő funkciót töltöttek be. Így a belváros lett a kereskedelem, a bankvilág és a politikai élet központja. A Nagykörút által határolt terület a belső lakóövezet, azaz az arisztokrácia és nagypolgárság területe. Külső munkahelyövezet a pályaudvarok, munkásnegyedek helye. Valamint volt még a város széle, a külső lakóhelyöv, ahol kizárólag munkásnegyedek voltak. Ez utóbbiak higiéniája igen alacsony szinten állt és az itt élők szegények voltak. Ellentétes fejlődést mutat a város, hisz a belső városrészek, a „luxusnegyedek” a legfejlettebb területek, és ahogy egyre kijjebb haladunk, úgy csökken a színvonal és a fejlettség is.
Másik pozitív eredmény az eklektikus stílusban épült épületek. 1884-ben megépült a Keleti pályaudvar a Baross téren. Eiffel tervei alapján ezt követően belekezdtek a Nyugati pályaudvar építésébe is. 1896-ban épült a Budapest Körút és a Nagykörút, ami a városból való kivezetést is lehetővé tette. Milleneumi ünnepségeket tartottak. Ez időre a pártok félretették az ellentéteiket. Megépült továbbá az Erzsébet híd, a Ferenc József híd és a Margithíd. Bérházak száma megduplázódott. Gangos, azaz körfolyosós bérpaloták épültek. Budapest igazi világvárossá vált tele bérházakkal és utakkal. Később ugyan lelassult ez a fejlődés, de a városmag nem bomlott meg, így máig a világ egyik legegységesebb városképével rendelkezik.
Gyorsan fejlődött a közlekedési hálózat. Megjelent az elektromosság így kiépülhetett a villamos vonal. 1895-96-ban pedig – kontinensen először – Budapesten létesült földalatti vasút és a budavári sikló.
Nagyvárosi kultúra minden eleme megjelent. Legalább kéttucat napilap, melyek - a példányszám növelése érdekében - a politikáról és a botrányokról írtak. Ezeket az utcán is elkezdték árusítani a rikkancsok révén, akik a legfontosabb szalagcímeket hangoztatták. Ezek a rikkancsok gyerekek voltak és olcsón lehetett őket alkalmazni. A mozi tömegszórakozássá vált és mindenki számára elérhető lett. Számos új színház épült. Ilyen például a Vígszínház, a Zeneakadémia és az Operaház. Ezek a színházi élet központjává váltak. Könyvtárak is létesültek és fejlődtek. Például a Széchényi Könyvtár, Nemzeti Múzeum, Szépművészeti Múzeum, Országos Levéltár.
Kávéházak jelentek meg. Kb.300. A kávéházba-járás nemcsak időtöltés lett, hanem egyfajta polgári életformát is megtestesített. A kor magyar irodalmának a színtereit is jelentette. Például Mikszáth és Karinthy is sok időt töltött el kávéházakban.
De a fejlődésnek negatív oldalai is voltak. Elszakadt a főváros a lassabb ütemben fejlődő vidéktől. Budapest és a vidéki nagyvárosok között hiányzott az átmenet. Kialakult a nagyvárosi nyelvezet.A fejlődés aztán a világháború idején teljesen megtorpan és a világháború nemcsak a lakosság, hanem a város életében is a borzalmakat hozza el.

A középkori város élete

A középkori város olyan erődített helyeken alakult ki, amelyek közel feküdtek a távolsági kereskedelem útvonalaihoz. A kereskedőknek – biztonságuk érdekében – szükségük volt a sánccal vagy fallal körülvett helyekre, ahol áruikkal együtt meghúzódhattak. Áruik vonzották a környék kézműveseit és jobbágyait.

A megerősített helyek közé tartoztak a püspöki székhelyek. A püspökségek az egyházmegye közigazgatási központjai voltak, s minden székesegyház rendelkezett ereklyével, amely vonzotta a zarándokokat, s velük együtt a kereskedőket.

A biztonságra vágyó kereskedők a világi uradalmak várait szintén keresték. Amikor a régi falak közötti terület már szűknek bizonyult, a kereskedők a falakon kívülre költöztek, s létrehozták a szintén fallal körülvett külvárost.

Megtörtént, hogy a kereskedők nem találtak a közelben püspöki székhelyet vagy más várat. Ilyenkor gyakran építettek kereskedőtelepet, útvonalak kereszteződésénél, kikötőkben, eltérő földrajzi tájegységek találkozásánál, folyók mentén. Vagyis azokon a helyeken, ahol az átmenő forgalom különösen élénk volt.

A városok kialakulásának oka elsősorban az árutermelés és a pénzgazdálkodás kialakulásának következménye.

A középkori város és lakói

A kereskedők a megerősített helyeket kezdetben csak átmeneti szálláshelyül használták. Tömegesen érkeztek viszont olyanok is, akik állandó lakhelyet és helybeni boldogulást kerestek a falak mögött. Ezek a föld nélküli emberek az éhínség vagy a háború sújtotta vidékekről menekültek. Általában nem csalódtak: mint a kereskedők alkalmazottai – elárusítók és raktárosok – tarthatták fenn magukat. Ez az életforma – amely kevesebb kötöttséggel járt, és a földművelésnél könnyebb munkát jelentett – hamarosan a jobbágyokat is megkísértette. Mind többen szöktek el telkeikről, hogy a kereskedelmi központokban éljenek. Magától értetődő, hogy a falvak kézművesei szintén az értékesítő helyre vándoroltak. Itt juthattak hozzá az iparűzéshez szükséges segédanyagokhoz, itt adhatták el fölösleges gyártmányaikat. Sokan közülük végleg a falak között maradtak. Velük egész iparágak – mint például a posztókészítés – költöztek be a kereskedelmi központokba.

A benépesülő vár és a vásárhelynek otthont adó külváros ekkorra már teljesen összeolvadt.

A kommuna mozgalom

A kora középkori kereskedelmi és ipari központok egy-egy földesúr birtokán feküdtek. Az egy helyre összegyűlt kereskedők és iparosok közösséget, azaz kommunát alkottak. (A kommuna a latin communitas szóból ered, melynek jelentése: közösség.) Szerették volna kivonni magukat az urak hatalma alól, hogy saját maguk kezébe vegyék a sorsuk irányítását.

A kereskedők hagyományos szabadságára, önigazgatására hivatkozva kezdték meg harcukat.

A városlakók szinte folytonos tevékenysége volt a biztonságot jelentő városfalak erősítése. A falak építőanyagaira a malterkeverők, a falazók, az ácsok, a pallérok fizetésére elő kellett teremteni a pénzt, s a munkálatokat meg kellett szervezni. A városlakók, azaz a polgárok ezért tisztségviselőkből álló tanácsot választottak maguk közül, amely a falak építését irányította, s a városi közigazgatás egyéb feladatait ellátta. A városi tanács élén a polgármester állt.

A városfalak és a közcélú városi épületek (városházák, templomok, raktárak, vásárcsarnokok) költségeit adóból térítették, amit minden polgárra kivetettek, s amelynek összegét a vagyon arányában állapították meg. A városi adó közcélú rendeltetése a földesúri adóhoz képest új jelenség.

A városi tanácsokat nemegyszer heves küzdelem után ismerték el a püspökök és a világi urak. A felkelések hulláma Itáliából indult s átterjedt a Rajna völgyébe, majd Franciaországba. A sikerek után a városi tanácsok megalkották a városok alkotmányát, a városi jogok gyűjteményét. Ezekben a város szabadságot biztosított polgárainak a földesúrral szemben, a törvényekkel szabályozta a város lakóinak életét. A szabad polgárság viszont vagyonilag rétegződött. A város így kiváltságolt területté vált, s ezért merőben különbözött a vidéktől. A városfal is ezt az elkülönülést hangsúlyozta (a védelmi funkció mellett).

A városok típusai

A nyugati városfejlődés során a városoknak három típusa alakult ki. Az agrárváros lakói többnyire mezőgazdasággal foglalkoztak. E városok zöme a földesúr fennhatósága alatt maradt, s csak a bíráskodási önkormányzatot sikerült elnyerniük.

Az ipari és kereskedővárosok (pl. bányavárosok, kikötővárosok) termékeiket a város környékén – az úgynevezett piackörzetben – értékesítették. Ezek a városok általában kivívták a teljes önkormányzatot, s csak az uralkodónak fizettek adót.

A legnagyobb városok a távolsági kereskedelemre berendezkedett városok voltak, amelyek szintén az uralkodók fennhatósága alá tartoztak.

Az utóbbi két várostípusban a beáramló jelentős jövedelmek nagy társadalmi különbségeket alakítottak ki.

A céhek

Az új keletű középkori városokban hamar kialakult az a gyakorlat, hogy a város kézművesei a várost környező vidék parasztságának adták el termékeiket, akik ennek fejében élelmiszereket szolgáltattak a polgároknak. A városi ipar tehát kezdetben csupán a város piackörzetének termelt: azaz a kézműves áruk megjelenési helye inkább a hetipiac, mint az országos vásár volt. Egy-egy iparág kézművesei a XII. századtól kezdve megkísérelték monopolizálni a városok zárt piackörzeteit. Az idegen árukkal szemben és a minőség védelmében éppen ezért érdekvédelmi szervezetekbe, céhekbe tömörültek. A céhek kiváltságait a városi tanács is elismerte. A céhek elérték, hogy a városi piacon csak a városi céhekbe tartozók értékesíthessék termékeiket, s lehetetlenné tették a céhen kívüli kézművesek – a kontárok – működését.

A honfoglaló magyarság életmódja és I. Szent István államszervező tevékenysége

Életmód és társadalom a honfoglalás idején

A magyar történettudomány a magyarság õstörténetén a Honfoglalás elõtti egész idõszakot érti. A történelemnek ezt a leghosszabb idõszakát alig világítják meg írásos emlékek.895 nyarán történt a besenyõ támadás. Simeon bolgár cár – aki átmenetileg békét kért a bizánciaktól-, ezt arra használta fel, hogy bosszút álljon az õt korábban megtámadó magyarokon. A besenyõ támadás következtében az Etelközben maradt törzsek szó szerint bemenekültek a Kárpát-medencébe. Teljesen rendezetlenül, az erdélyi hágókon és fõleg az Al-Duna mentén jutottak be Erdélybe. Ez utóbbinál támadtak Simeon csapatai, s a területért hatalmas küzdelem folyt, mely végül magyar gyõzelemmel zárult. A fõ sereget a katonai segédnépek segítették a hadjáratokban. A sereg létszáma a legnagyobb hadjáratok esetén sem volt húszezernél nagyobb. A fejedelem sosem vett részt a hadjáratokban, csak a kisebb vezetõk. A magyarok harcmodora különleges volt, fõleg rajtaütésszerû támadások jellemezték, amelyek mégis alaposan megtervezett akciók voltak. Elõször kisebb egységekben pusztítottak, azután egyesítették csapataikat, a fõ cél az ellenség fellázítása volt, mivel a nehézlovas seregek így legyõzhetõk. A magyarok gyakran alkalmaztak cselt: a harcvonal középsõ részén menekülést színleltek, eközben a szélek a helyükön maradtak. Az üldözõk szétszóródtak, a hátrafelé nyilazó magyarok pedig a hátulról támadó seregek segítségével legyõzték az ellenséget. A honfoglaló magyar könnyûlovasság, ha támadt, ezt egymást szabályos idõközökben követõ rohamhullámokban, széles arcvonalban tette. Kétféle rohama volt: az úgynevezett felpuhító támadás és a közelharc-roham. A felpuhító támadás egyetlen fegyvere a nagy horderejû íj volt. Az íjak alapanyaga rugalmas fa (talán nagyobbrészt nyír) volt. Halenyvvel ragasztották rá a csontmerevítéseket. Hogy az íjat és a nyilakat - az enyv miatt - az esõtõl óvják, tegezekben tartották. A nyílhegyeket kovácsok készítették. Néhány száz métert vágtatva egy lovas 4-6 nyilat tudott kilõni. (A lovakat irányítani nem kellett: kürtjelek alapján tájékozódtak.."A honfoglaló magyarság olyan háziállatfajtákat hozott magával, amelyek a vándorlást, az állandó legeltetést, általában az extenzív tartást jól bírják. ... A magyarság legmegbecsültebb háziállata a ló, amit az is mutat, hogy a honfoglaló magyar harcos mellé a ló fejét és négy lábát temették el, és sok esetben a nyergét is a sírba helyezték. Ezek a lovak alacsony marmagasságúak, viszonylag kis fejûek, acélos inúak, az éhséget, fáradságot jól tûrték.").A ló szerszámozását a nyergen kívül kantár, zabla és gyeplõ egészítette ki. Honfoglaló eleink lovasversenyeket is rendeztek; ilyenekre ünnepekkor, születés, házasságkötés és halotti tor alkalmából került sor. (Az erõs, hajlékony és szinte elszakíthatatlan lószõrbõl sok hasznos tárgyat - fék, kötél, ostor, béklyó - fontak, de gyûrûket, nyakékeket, függõket is készítettek belõle.) Komoly harci eszköznek számított a IX. században a parittya, a közelharcban pedig a szablya és a balta (ez utóbbit a bõrpáncél vagy bõrpajzs átütésére használták)..A zsákmányt otthon szétosztották, a legnagyobb értéket a rabszolgák, nõk, arany, posztó, szövet, lovak, marhák jelentették. Idõvel felváltotta a zsákmányolást az elfoglalt területek adóztatása, mely teljes egészében a fejedelmet illette meg, s õ osztott belõle alattvalóinak.A kalandozó hadjáratok száma 40 és 60 között van, jártak a keleti és a nyugati frank államban, Itáliában, a Pireneusi-félszigeten, Bolgárországban, lengyel területen és Bizáncban.A honfoglaló magyarság már bizonyos elsõsegély-nyújtási ismereteket is hozott magával az õshazából, a magyarok - ellentétben más népekkel - az ellenség sebesültjeivel is törõdtek, sebkezeléssel és ápolással megmentve azok életét. Õseink nyilván ismerték a gyógyfüvek hatását, a sebek gyógyításának sikerre vezetõ eljárásait és sok mindent, ami az orvosi mesterséghez tartozik.Eleink tisztában voltak a koponya megnyitásának tudományával és azt jó eredménnyel gyakoroltákA férfiak borotválták koponyájukat, gyakori volt a szakáll. A szem- és hajszínt illetõleg"se nem szõke, se nem barna az igazi magyar fajta."Fejükre keleti jellegû csúcsos sisakot húztak, amelyrõl valószínûleg arc- és nyakvédõ páncélszövet csüngött le Voltak csúcsos süvegek, melyeknek prémes - néha lehajtható - szegélyük volt. Csúcsuktól ívesen fedték a fejet, úgy, hogy a kardcsapásokat kipenderítették irányukból. Lehet, hogy a fém és a prémes sisakokat egyesítették. Azt nem tudjuk, hogy a sisak alatt lekötötték-e a hajat, de az kiderül az ábrázolásokból, hogy a férfiak csak a tarkó alatt hagytak hajat, s azt varkocsba fogva viselték. Feltételezhetõ, hogy a varkocsok számának -1, 2 vagy 3 - is rangjelzõ szerepe lehetett, vagy törzsenként változott. A sisak levétele az önkéntes meghódolás jelképe volt. Alsóruhájuk len- vagy kendervászonból készült, magas, merev nyakú ing lehetett, melyhez buggyos alsónadrágot vettek. A honfoglaló magyar férfiak ruházata egyszerûbb volt a nõkénél. A viselet legfontosabb darabja a kaftán, vagy köntös (ennek a felsõruhának eredeti neve nem maradt ránk)feltételezhetõ, hogy ez a ruhadarab gomb nélkül, vagy csak néhány gombbal záródó felsõruha lehetett. A kaftán két szárnya elöl úgy hajlott egymásra, hogy a jobb oldali szárny volt felül. A kaftánt övvel fogták össze, melyet veretekkel díszítettek. Az öv a magyar viseletben a szabadság jelképe volt, fogságba eséskor ezt vették le elõször (utána a sapkát), jelezve, hogy megadják magukat. A másik szempont, amiért az övnek olyan nagy jelentõséget tulajdonítottak, hogy minden használati tárgyat erre akasztottak. Az övnek rangjelzõ szerep is jutott. Az elõkelõk kaftánját arany-, vagy aranyozott ezüstöv fogta össze. Errõl csüngött le a tarsoly, a kés, a szablya, az íj, a tegez és a zempléni ásatások során az egyik sírban egy palmettás aranyozott ezüst ivócsészét is találtak. Álmos övérõl például arany peremû ivókürt függ(ez fejedelmi jelvény volt). A vállon, mellkason nem hordtak díszeket, minden az övön alulra került, mert azok akadályozták volna a lóról hátrafelé való nyilazást. A honfoglaló magyar férfiak övének jobb oldalán függött a bõrtarsoly. Ebben õrizték a tûzgyújtáshoz használt acélt, kovát és taplót. Lábukon puha talpú bõrcsizmát viseltek, mely - a nõkével ellentétben - nem volt díszített.A fémtárgyakat vasból, bronzból, vörösrézbõl, ezüstbõl és aranyból készítették. Gyakorta aranyozták az ezüstöt, illetve a bronzot vagy vörösrezet. A kisebb jelentõségû darabokat öntéssel, préseléssel készítették, az igényesebbeket domborították, poncoló tûvel alakították. Valószínûleg ismerték a drágakõ befoglalást. A honfoglaló magyar nõk is a feltételezések szerint felsõruhaként kaftánt viselhettek. A kaftán díszítésére préselt ezüst korongokat vagy nagyméretû csüngõs vereteket használtak. A nõi viseletben az öv valószínûleg nem bírt akkora jelentõséggel, mint a férfiakéban. Rendszerint sarkára fordított négyszögletes veretekbõl álltak, amelyekrõl levél alakú, nagyméretû csüngõk függtek. Késüket akasztották rá. Közismert az elképzelés, miszerint a nõk - életkoruktól és családi állapotuktól függõen – fejükön pártát vagy fõkötõt hordtak. A párta valószínûleg a hajadonság jelképe volt, asszonyok már nem hordhatták. Fülbevalót a nõk és a férfiak egyaránt viseltek. Néha egy fülbevaló pár egyik darabját az asszony, a másikat a férje viselte, de a díszesebb a nõknek jutott. Jellegzetesek a sorban csüngõ, bogyós díszû fülbevalók, de vannak nagyobb, díszített korongok és félhold alakú, áttört és granulációval díszített arany fülbevalók is. Az ujjakon egyszerûbb gyûrûket hordtak. A vallásban központi szerepe volt a nemzetiségi õsök tisztelete, amely az egyik legfontosabb társadalmi összetartó erõ. A meghalt õsök szelleme varázserõvel bírt, gondozója, védelmezõje volt az utódoknak. Jóindulatuk megnyerésére szolgált a nemzetiségi tûzhely-kultusz, a temetkezési szertartások szokások, az õsbálványok kultusza. Az állandóan égõ házi tûzhelyen mindennap mutattak be áldozatot az õs szellemének. Az étel elsõ darabját mindig tûzre vetették. Évente egyszer oltották el a tüzet, de azonnal újra gerjesztették. A tor jelentette a halott szellemének kiengesztelését, amely a temetés után rendezett lakomát jelentette. A magyarság õsvallásának papjait sámánoknak nevezték, errõl nevezték el a vallást sámánizmusnak. A sámán szó az egész világon elterjedt, bizonyos területeken máig fennmaradt ez a vallás. A szó jelentése tudó, tudós, táltos, látó, mondó, felelõ, igézõ is lehet. A táltos tehát kiválasztott ember, aki már születésekor felismerhetõ volt, mivel erre a tevékenységre születni kell: foggal született, hat ujja volt a kezén vagy a lábán stb. A táltosnak kellett kapcsolatba lépni a természeti erõkkel, melyektõl a hétköznapi emberek féltek. A táltos gyógyított, esõt, vihart támasztott, fehér bika alakjában szembeszállt a gonosz erõkkel. A táltos segítõje a csodálatos képességekkel rendelkezõ ló, a táltos paripa, amely sokszor beteg csúnya állat volt és csak kiválasztott gazdája ismerhette rejtett értékeit (négynél több lába, szárnya volt).A sámánok különbözõ rangúak voltak. A sámánok legfontosabb eszköze a dob. A sámándob lehet a “sámán táltos lova”, melynek segítségével a szellemek világába utazik. A dob segítségével megjósolja jövendõ eseményeket, meggyógyítja a betegeket. A dob hártyáján van a világkép, amely három fõ részbõl áll: alvilág, középsõ (emberi) világ, felsõ világ. a világokat az “égig érõ világfa” köti össze, melynek ágai között vannak az égitestek: Nap, Hold, csillagok. A sámán másik eszköze az álarc, amellyel a nemzetség totemállatát utánozza. A sámán, ha kapcsolatba lép a szellemekkel fokozódó dobolás és tánc közben révületbe esik. Az extatikus állapot elérésekor elájul, lelke elhagyja a testét, hogy átszálljon a szellemek világába. Kezdetben a sámán és a közösség vezetõje ugyanaz a személy volt, csak késõbb vált szét a két tevékenység. De ezentúl is gyakran kikérték a véleményét politikai kérdésekben. A magyarság – a török népekhez hasonlóan – hitt egy mindenek felett álló égi istenben, akit egyedül nevezett “Isten”-nek, tehát egyistenhívõ (monoteista) vallásnak mondhatjuk. A fõisten mellett imádhattak valamiféle nõistent, amelynek alakja a keresztény Mária-kultuszban õrzõdött meg. Eszerint a világ rétegekre oszlott: alvilág, emberi világ és felsõ világ. A rétegek közötti átjárást az életfa (világfa, égig érõ fa) tette lehetõvé. A felsõ világ kétrétegû volt. Az alvilág a gonosz szellemek tanyája.

A társadalom élén a fejedelem állt. Neki is volt saját törzse, és neki is volt alárendelve a többi törzsfõ is, akinek akkori neve úr volt. A törzsfõk uralma alá tartozó területet nevezték úrságnak vagy - ahogy ma hívjuk – országnak. Mindegyik úrnak akkoriban tehát saját “országa” volt. A törzsek száma a hagyományok szerint hét volt, erre utal a népmesék “hetedhét ország” kifejezése is. Az elõkelõk harmadik csoportját a nemzetségfõk alkották, akiknek akkori neve bõ volt. Mindhárom csoport hatalmát egyrészt kiterjedt rokonsága biztosította, másrészt pedig idegenekbõl álló fegyveres kísérete. Ez utóbbi jelentette az igazi bázist, hiszen a vezetõk õket akár saját rokonságukkal is szembefordíthatták. Az idegen törzsekbõl szervezett kíséret tagjai szolgálatukat önként vállalták, és hûségesküt tettek, hogy urukat nem hagyják el. A katonai kíséret vezetõi jelentették az elõkelõk testõrgárdáját. Nekik békeidõben is megvolt a feladatuk: a gazdaság irányítása, fontosabb küldetések teljesítése, felügyelet nagyobb vadászatok alkalmával. Sokoldalú szolgálatuk fejében az úr oltalmába fogadta, védelmezte hû embereit, gondoskodott szállásukról és élelmezésükrõl. A közrendûek akkori elnevezése ín volt. Voltak köztük módosabbak, de soraikban rabszolgákat is találhatunk. A köznép szálláshelyét az elõkelõk jelölték ki, s a közrendûek falvai termék- és munkaszolgáltatással tartoztak nekik. Nagycsaládokban éltek , melyek vérségi, vagyon- és munkaközösségek voltak. A nagycsaládon belül pontos rangsor volt aszerint, hogy ki milyen munkát végzett a közösen birtokolt földön, vagy az állatok közt, az asszonyoknál pedig a ház körül, a fonás-szövésben, a baromfik körül stb. Az asszonyok feje a családfõ felesége volt. Ugyanúgy irányította a munkát, mint férje. Általában három nemzedék élt együtt, vagyis a szülõk és házas fiaik. Ha a nagycsalád túlszaporodott “kenyértörésre” került sor – azaz a nagycsalád kiscsaládokra tagolódott, amelyek újabb nagycsalád alapjává váltak. A vagyont egyenlõ arányban szétosztották. Ezért kapta a “kenyértörésre került sor” kifejezés az ellenségeskedés, harag színezetét. A nagycsalád tehát nemcsak rokonsági, hanem legalább ilyen mértékben gazdasági egység is volt. A családközösség nagysága is ettõl függött. Csak annyi emberre volt szükség, amennyi el tudta látni a családot, el tudta végezni a sokféle munkát. Nem lehettek túl sokan sem, kis létszám esetén pedig a munkák ésszerû felosztása nem volt megvalósítható. Alapvetõen rokonokból állt tehát a közösség, de az optimális gazdálkodás miatt sokszor szegény idegeneket is befogadtak maguk közé. A nagycsaládok átlagosan 40-50 fõbõl álltak. A nagycsaládi formára elsõsorban a köznép volt ráutalva, az elõkelõk számára a szolganépek biztosították a termelés folyamatosságát. ( A társadalom külön rétegét jelentették a szolgáló népek. Általában külön falvakba tömörültek, s az ilyen települések lakossága egyfajta szolgáltatásra volt kötelezve. Az elõkelõk igyekeztek udvarhelyük közelébe telepíteni õket. Mindegyik település népe vagy valamely kézmûipari tevékenységet végzett és annak termékével adózott, vagy meghatározott szolgálattal tartozott: pl. Fazekas, Szekeres? Kovács stb.)A letelepült földmíves és állattenyésztõ magyar falusi ember honfoglalása nemcsak a katonai gócokat szállta meg, hanem benépesítette hazánk homokos és folyó menti tereit, és jól megfért az agyagos legelõkön, szántókon élõ onogur magyarokkal, az elsõ honfoglalás népével. Meglepõ, hogy egyes folyók felsõ és alsó szakasza mellett ugyanazok a helynevek ismétlõdnekAz áradásoktól megtermékenyített folyópartokon az évenkénti kiöntések termékeny szerves anyaggal (iszappal) trágyázták meg a vetéseket. Az ekés földmûvelés különben már az idõszámításunk elõtti elsõ évezredben megvolt azokon a területeken, amelyeken Árpád népe kialakulhatott. (A magyar köztudatba mélyen beivódott, hogy a hortobágyi és bugaci rideg pásztorkodás honfoglalás kori örökségünk. Ez azonban tévhit: az alföldi pásztorkodás csak évszázadokkal késõbb, a török világban elpusztásodott legelõkön keletkezett.)A nomád állattenyésztõk életmódja bizonyos idõszakonként vándorlási hullámokat indított el.Õseink otthonainak java része Honfoglalás kori telepünkön nem putri volt, hanem földre épített ház. Ezeket úgy építették, hogy nem ástak alapot a falaknak, hanem csak elegyengették a területet, akárcsak a kazárok vagy némely tanyák építésekor a múlt század turkománjai.A korai magyaroknak már volt téglaépítészetük, tévednek tehát azok, akik úgy vélték, hogy a téglaépítkezést a XI. századtól betelepült bencések honosították meg népünknél. Minden háztartásnak megvolt a saját malma, mert igen sok malomkõ került elõ az ásatásokon.A rendszeres heti fürdési alkalmuk a péntek volt.A vadászat nem volt létfenntartó foglalkozás.A madarak és kisebb vadak elejtésére parittyát használtak. A halászat legõsibb módja a rekesztõhalászat volt, az elvonuló árvizek tocsogóinak mintájára az elterelt patakokból kézzel lehetett megfogni a halat. Irtották az erdõt, leginkább a gyertyánosokat, bükkösöket.Országszerzõ eleink az ételt már régen fazékban fõzték, amely a honfoglalás kori leletek tanúsága szerint cserépedény volt.Ételeink között a növényi eredetûek éppúgy helyet kaptak, mint a húsnemû. Az elõbbiek gyûjtögetéssel szerzett alapanyaga inkább csak kiegészítõ tápláléknak számított. Az utóbbinak hosszabb idõn keresztül történõ eltartása viszont sok nehézséget okozott. A halat szárították vagy füstölték, a jószág sózott húsát apró darabokra vágva kifõzték, majd két-három napig szikkasztották. Az így nyert eledelt aztán zsákba önthették és vándorlásaikra magukkal vihették. Ez a táplálkozási forma sokáig fennmaradt.Számos, mai is szívesen fogyasztott ételünk, például a szarvaspörkölt, eredeti formájában a pogány magyarok hitvilágát meghatározó sámánizmushoz kötõtõ áldozati étel volt. (A nyereg alatt puhított húsról néprajztudósaink régen kimutatták, hogy az nem emberi táplálék volt, hanem a ló nyeregtõl feltört, sebes hátát borogatták, gyógyították vele.) A vadhús elkészítési módjai közül néhányat megõrzött a néprajzi hagyomány. Így például emlékezetes a madarak olyan sütésmódja, amikor az elejtett szárnyast - tollastul - vastag sárréteggel vették körül és tûzbe dobták. A megszilárdult sarat a tollal együtt lefejtették - alatta a hús nagyszerûen megpirult.A Honfoglalás utáni idõkben az egész középkoron át általánosan fogyasztották a ló húsát, s ez a szokás egyes néprétegekben egészen a múlt századig élt.A Kárpát-medencébe érkezõ eleink általában naponta kétszer ettek: reggel és napnyugtakor. Noha késük már volt, leginkább kézzel nyúltak az ételhez. Mai evõszereink közül a villát elõbb kezdtük el használni, mint kanalat, amelyre még évszázadokat kellett várni.A honfoglalók italai közül a legjelentõsebb a víz, amelyhez forrásokból, patakokból jutottak. Szálláshelyeik közelében - már csak a lovak miatt is - mindig bõségesen volt vízvételi lehetõség. Fogyasztottak s erjesztettek lótejet is, ismerték a bort. A mézsör (márc) a középkortól ismeretes.Kevésbé ivódott be köztudatunkba, hogy Árpád magyarjainak nemcsak a megjelenése volt erõsen törökös jellegû, hanem - egyebek közt - temetkezési szokásai is - a másvilágot az evilági lét tükörképének képzelték el, a halott asszonnyal vele temették kelengyéjét is stb. -, mûveltsége pedig sajátos iszlám színezetû mûveltség.Honfoglaló õseink halottaikat észak-déli tengely mentén, ívesen temették egymás mellé, úgy, hogy fejük nyugaton volt, lábuk keletre nézett. (Az elhunytat arccal a felkelõ nap irányába tájoló temetkezési szokások sok rokonságot, egyezést mutattak a közép-ázsiai és délkelet-európai sztyeppei nomádokéval, e szokások közül némelyike szinte napjainkig megõrzõdött.)Temetkezési helyeiket a honfoglaló magyarok lakóhelyüktõl feltehetõen távolabb választották ki. Árpád magyarjai általában nyugat-keleti irányban temetkeztek.Árpád népe a sírnál feláldozta a lovat és megnyúzta, csak koponyáját és lábcsontjait hagyta meg a bõrben(az onogurok a halott lovát megölték, és vele temették). A férfi fejét lova nyergére fektették. Temetéskor az asszonyok mellé csak nagyon ritkán és feltehetõleg csak akkor került lókoponya és lóláb, ha a férfiak elhaláloztával a család vezetése rájuk szállott.Ha a férfit felövezve temették el, az övre kapcsolták a szablyát, a tegezt és az íjat (egy tömött tegezbe legalább 25 nyíl fért bele). A nyilak száma a rangot, méltóságot jelentette.A magyarok találkozása Európával több mint egy fél évszázadon keresztül a háborút, a nyugati kalandozásokat, a zsákmányolást jelentette.

I.Szent István államszervező tevékenysége

István 975 körül született, 996-ban feleségül vette Gizellát. 997-ben meghalt Géza, akit a primogenitúra elve szerint István követett a fejedelmi székben. A szeniorátus ősi elve szerint azonban a család legidősebb férfi tagja, Koppány lett volna az örökös, aki ezért fellázadt és Sarolt veszprémi vára ellen vonult. István serege azonban a sváb Vecellin vezetésével legyőzte. Kemény megtorlás követte a lázadást, Koppányt felnégyelték. István így megszerezte a fejedelmi széket. III. Ottó császár és II. Szilveszter pápa koronát küldött neki, amit Asztrik (Anasztáz) hozott el Rómából. 1000. dec. 25-én, vagy 1001.jan.1-én megkoronázták, és a szertartáson egyúttal főpapja is lett az országnak.

István katonai erővel, térítők segítségével, illetve házassági politikával megszerezte a tényleges hatalmat a Kárpát-medence egésze felett és megteremtette a központosított királyi hatalmat

• 1003-ban István és Doboka vezér hadjáratot indított az erdélyi gyula ellen, aki végül harc nélkül megadta magát.
• István a Mátra-vidéken élő kabar törzsek vezetőjéhez, Aba Sámuelhez feleségül adta egyik húgát.
• A Körös-vidéki Vata törzséhez a király térítőket küldött, majd ha csak színleg, de maga Vata is megtért, és elfogadta a király főségét.
• István az Al-Duna és a Maros-vidékét Marosvár központtal uraló Ajtony ellen is hadjáratot indított. Csanád nevű vezére legyőzte Ajtonyt (1008 vagy 1028: nagyőszi csata), aki maga is életét vesztette.

• István korában befejeződött a vérségi alapokon nyugvó törzsi szerveződések felszámolása és megkezdődött a területi közigazgatás kialakítása, a vármegyék szervezése. A vármegye egy egybefüggő terület, élén a megyésispánnal. A megyésispán képviselte a megye területén a királyt: adót szedett (a begyűjtött adók 2/3-a a királyt, 1/3-a az ispánt illette), bíráskodott és szükség szerint hadba vezette a megye csapatait. Az első vármegye Somogy lehetett. István halálakor a vármegyék száma 30-45 között mozgott.
• Végbement a királynak alárendelt katonai szervezet kialakítása is. A királyi haderő a királyi várakban (72 körül volt a számuk) összpontosult. A várak vezetői a várispánok, a szolgálatot teljesítő tisztek pedig a X. századi harcos elemekből kialakult várjobbágyok voltak. A várakhoz tartozó szórt rendszerű (vár)birtokokon dolgoztak a várnépek, akik háború esetén „közlegényként” vonultak hadba.
• Létrejött a királyi udvari szervezet és udvartartás. A kor gazdálkodási viszonyaiból (naturális, önellátó) adódóan a királyi udvar mozgott az országban , és az egyes udvarházakban felhalmozott, a királyi (udvari) birtokokon megtermelt, illetve a magán-és egyházi birtokokról adóként természetben beszedett élelmiszert elfogyasztotta.
• István nyugati minta szerint felállította az ország legfőbb vezető testületét, a királyi tanácsot. Ennek két legtekintélyesebb tagja az esztergomi érsek és a nádorispán, a királyi udvar ispánja volt.
• Az egyházszervezés párhuzamosan haladt az államszervezéssel. 1001-ben megalapították a Szent Adalbertről elnevezett esztergomi érsekséget, amelynek eérsekei Radla, Asztrik, később Gellért volt. A korban alapították a kalocsai érsekséget is, valamint 8 püspökséget (veszprémi, győri, pécsi, egri, váci, csanádi, bihari, erdélyi). Létrejöttek az első kolostorok. Kiemelt szerepe volt a pannonhalmi bencés apátságnak (996), ahol térítő papokat és szerzeteseket neveltek.
• István a koronázás után alkalmi jelleggel dénárt veretett, majd 1015 után a rendszeres, bojár minta szerinti pénzverés is megkezdődött. Ekkortól jelent meg az obulus vagy féldénár, amely távoli vidékekre is eljutott sőt hamisították is.
• István okleveleket is kiadott. 9 István korabeli oklevelet ismerünk, de csak 3 valódi: a pannonhalmi (1002), a pécsi és a veszprémi.
• A korban két törvénykönyvet hoztak létre, melyekben az államalapítással, az új társadalmi berendezkedéssel és az egyházszervezéssel kapcsolatos intézkedéseket rögzítették.

Külpolitika:

• A németekkel kezdetben jó volt a kapcsolat, de később II.Konrád megpróbálta hűbéri függésbe vonni az országot. 1030-ban támadást indított, de ezt István elhárította.
• Amíg a lengyel-német háborúk zajlottak (1003-1018), addig rossz volt a magyar-lengyel viszony, 1015-ben István a Vág folyó völgyében megállította I.Boleszláv lengyel király támadását. Később rendeződtek a kapcsolatok.
• Bizánccal kezdetben ellenséges volt a viszony, mert a magyarok dinasztikus viszonyt létesítettek a bolgárokkal. Később azonban a velencei szövetség létrejötte és Imre herceg bizánci hercegnővel való házassága a kapcsolatok javulását eredményezte.


Istvánnak két fiáról tudunk: Ottóról, de ő korán meghalt és Imréről, akit trónörökösnek neveltek (István király intelmei Imre herceghez), de 1031-ben egy vadászaton meghalt. A király az öröklésnél szóba jöhető unokaöccsét, Vazult pogánysága miatt nem tartotta alkalmasnak. Ezért húgának fiát, Orseoló Pétert jelölte ki örökösnek. Mivel Vazul állítólag merényletet tervezett a király ellen, István elfogatta, megvakítatta és száműzte három fiával együtt (Levente, András, Béla). I. István 1038-ban halt meg, 1083-ban I. László király szentté avattatta.

A gazdasági világválság és közvetlen következményei (1929-33)

1929. október 24-én a New York-i tőzsdén 40-60%-kal estek a részvények árfolyamai. A válság a túltermelés matt következett be. Az eladhatatlan áruk miatt nagyon sok gyár bezárt, ez növelte a munkanélküliséget és csökkentette a fizetőképes keresletet. A kereslet csökkenésével ismét számos gyár kényszerült bezárásra, ami megint csak elbocsátásokkal járt. Ez az ördögi kör felmorzsolta a monopolkapitalista rendszert. A szűkülő belső piac tönkretette az agrárgazdaságot. Kinyílt az „agrárolló”, ami azt jelentette, hogy a mezőgazdasági termékek ára meredekebben zuhant az ipari termékekénél. Összeomlott a bankrendszer, és általános hitelválság tört ki.

A gazdasági válság politikai következményekkel is járt. Angliában a munkáspárti McDonald próbált úrrá lenni a válságon, 1931-ben a Munkáspárt kettévált és McDOnald nemzeti egységkormányt alakított, de ez a többlábon álló kormány nem volt képes radikális, New Dealhez hasonló reformokat véghez vinni. Keynes közgazdász nem lehetett próféta saját hazájában. Franciaországban 1929-ben Poincaré távozása után tört ki a válság. A politika megjelent az utcán is, szélsőbaloldali kommunisták csaptak össze szélsőjobboldali szervezetekkel (Action France, Tűzkeresztesek). Párizs a korrupcióról és botrányokról lett nevezetes. 1934-ben a Stavisky-ügy korbácsolta fel az antiszemita indulatokat. Az amerikai hitelektől függő Németország került a legmélyebb válságba. A munkanélküliség az 50%-ot is elérte, a kis- és középüzemek tönkrementek. Mindennaposakká váltak a politikai zavargások, a választásokon egyre jobban előretörtek az új rend hívei, a nemzetiszocialisták. Végül 1933. január 30-án Hitlert Hindenburg kancelláráá nevezte ki. A válságot Keynes elvei alapján az USA-ban Roosevelt elnök oldotta meg. Szakítottak a be nem avatkozási politikával és az állam fontos szerepet vállalt a gazdaságban. Új gazdaságpolitika – az állammonopolkapitalizmus – alakult ki. Az állam feladata az egyensúly fenntartása lett, majd ebből alakult ki a II. világháború utáni szociális piacgazdaság.

Amerikai válasz a nagy gazdasági világválságra

Roosevelt gazdasági- politikai programja: a New Deal

1929-ben Herbert Hoover lett az USA elnöke, akit váratlanul ért az 1929. október 24-én bekövetkező New York-i tőzsdekrach. Soha nem látott válságba került az amerikai gazdaság. 1932-re az ipari termelés 50%-kal csökkent, míg a munkanélküliség elérte a 25%-os szintet. A foglalkoztatás és a túltermelés ördögi körét a szabadversenyes-kapitalizmus nem tudta megoldani. Új gazdaságpolitikai irányváltásra volt szükség, amelyet elméletben Keynes angol közgazdász dolgozott ki, és Roosevelt valósított meg. 1932 novemberében lett a Demokrata Párt színében az ország elnöke. Politikai hitelét New York állam kormányzásában elért sikerei jelentették. Roosevelt beiktatása napján (1933 március 4.) általános bankzárlatot rendelt el négy napra. A Kongresszussal új banktörvényt szavaztatott meg, megtiltotta a bankbetétek tömeges kivitelét és az arany kivitelét az országból. Ezzel megoldotta a bankválságot. Megalakította a Polgári Tartalék Hadtestet, ahová munkanélküli fiatalokat soroztak be közmunkára napi 1&-ért. Ennek fontos társadalmi és gazdasági stabilizációs hatása volt. Helyreállította a gyapottermeléssel kimerített Tennessee folyó völgyét. 1933 májusában új agrártörvényt fogadtatott el, intézkedett a vetésterület és az állatállomány csökkentéséről. Elvetette a dollár aranyhoz való rögzítését és lebegtető inflációs politikát kezdett. Állami beavatkozással próbálta talpra állítani az ipart. Hatalmas összegeket áldozott közmunkára, közhasznú beruházásokra, az infrastruktúra fejlesztésére. Olyan beruházások voltak ezek, melyek effektíve nem jelentek meg a már telített piacon. Lefektették a tisztességes verseny szabályait, és kötelezővé tették a kollektív szerződések kötését. Létrehozta a Szövetségi Rendkívüli Segélyhivatalt a munkanélküli segélyek osztása céljából. Nemzeti propagandát folytatott, melynek része volt a „kék sas” akció is, amellyel a politikáját támogató vállalatok termékeit jutalmazta.
Keynes-elmélet

• Elméletének legfontosabb eleme a munkanélküliség problémájának újszerű megközelítése: nem a teljes foglalkoztatottság jelenti a gazdaság tökéletes működését
• A munkanélküliség méretét szerinte a beruházások, és a fogyasztás szintje határozza meg, amit az adott kormány politikája befolyásolhat
• Válság idején az állam kötelessége a beavatkozás a gazdasági életbe (még a túlköltekezés és a költségvetési egyensúly felborulása esetén is)
• Jóléti (állammonopolista) kapitalizmust kell kiépíteni (kereslet határozza meg a termelés mértékét), a fogyasztást állami segédlettel kell ösztönözni (pl. közmunkával infrastruktúra kiépíttetése).
• A munkaalkalom növeli a keresletet, ami újabb munkalehetőségeket teremt (állami szabályozás a termelésben.)

A világválság hatása az egyes országokra

A válság minden országot súlyosan érintett, egzisztenciális válságot okozott, és felkorbácsolta a szélsőséges ideológiai- politikai nézeteket.
Magyarország

1931 nyarán a Magyar Nemzeti Bank 200 millió pengőnyi aranyat és devizát fizetett ki, a készletek kimerültek, fizetésképtelenség, államcsőd fenyegetett.

1931. 07. 13-án 3 napos bankzárlatot rendeltek el, korlátozták a betétek kifizetését. Zárolták az arany- és devizakészleteket, pénzváltás csak a Nemzeti Bank engedélyével történhetett.

Mezőgazdasági termékeink nem voltak versenyképesek, szélesre nyílt az agrárolló. Nőtt a munkanélküliség, az elégedetlenség.
Nagy-Britannia

Az ipari termelés stagnálása miatt a gazdasági válság hatása nem olyan nagyméretű, mint pl. USA-ban, ezért nincs számottevő belpolitikai feszültség (szociális támogatások pl. munkanélküli segély bevezetése).
Franciaország

Az első világháborút követő gazdasági visszaesést nem tudta megfékezni, a gazdasági válság is érzékenyen érintette, s ez tartós társadalmi feszültséget gerjesztett.

Németország

A világgazdasági válság erősen éreztette hatását a német gazdaságban (50%-os munkanélküliség), a kommunista és a nemzeti szocialista szavazók tábora ennek hatására megerősödött (SA és a kommunista csoportok sorozatos fegyveres összecsapásai).

1933-ban Hitler lett Németország kancellárja, majd Hindenburg halála után (1934) megszüntette az elnöki tisztséget, és magát Führerré (birodalmi vezér) nyilvánította.

Megkezdődött a totális fasiszta állam kiépítése (végrehajtó hatalom teljesen bekebelezi a törvényhozó hatalmat, összes politikai pártot és szervezetet feloszlatják, terror: koncentrációs táborok létrehozása, Hitler a vezérelv alapján kormányoz a tömegmanipuláció eszközeivel: demagóg beszédek, nagyszabású ünnepségek).

Szovjetunió

Az első világháború totális gazdasági összeomlást eredményez (közlekedés elégtelensége miatt a segélyszállítmányok nem jutnak el az ország belsejébe, az élelmiszercsomagok tönkremennek, ez növeli az amúgy is pusztító éhínség mértékét).

1920-as évek eleje polgárháborúval és az intervenció visszaverésével telik, a súlyos gazdasági helyzetre hivatkozva bevezetik a hadikommunizmust (minden magánüzem államosítása) és a munkakényszert; a kötelező beszolgáltatás és a központi újraelosztás miatt több millióan halnak éhen a falvakban.

1921-ben a kronstadti matrózlázadás (amelyet levernek) megmutatja, hogy nem lehet a hadikommunizmust tovább fenntartani.

1921-ben Lenin bevezeti a NEP-et, az új gazdasági mechanizmust, amely megpróbálja érdekeltté tenni az embereket a termelésben, és piaci alapra próbálja helyezni a gazdaságot. Megszűnik a mezőgazdaságban a kötelező beszolgáltatás, helyette terményadó, de a fennmaradó résszel a gazda rendelkezik, iparban bevezetik a 8 órás munkaidőt, megszüntetik a munkakényszert, társadalombiztosítási ellátást vezetnek be.

1927-től megindul az erőltetett iparosítás (főleg a hadi és nehézipart fejlesztik, a könnyűipar elsorvad, az életszínvonal csökken), megszüntetik a NEP-et, 1929-től indul az öt éves tervek programja.

A mezőgazdaságban erőszakos szövetkezetesítés zajlik, kötelező beszolgáltatás van (ismét éhínségek falun).

A nagy földrajzi felfedezések és hatásai

A XV. században lassú fejlõdés indult meg Európában: fejlõdött az ipar és a mezõgazdaság, s a népesség is növekedett. Ez nagymértékben hatott a nemzetközi kereskedelemre. Mivel Nyugat-Európa már nem tudta a megnövekedett népességet ellátni élelemmel, kialakult a kontinentális munkamegosztás, miszerint Kelet-Európa mezõgazdasági termékeket szállított az iparcikkekért cserébe. Ennek következménye lett Kelet-Európában a második jobbágyság kialakulása. Az olcsó nyugati iparcikkek pedig megfojtották itt az ipart, ezzel indul meg az sok évszázados lemaradás, mert keleten stagnálni fog a fejlõdés.
Az egyre növekvõ kereskedelem szomjazta a nemesfémet, amit eddigre a Távol-Keleti kereskedelem kiszívott Európából. A bányák is kimerültek, tehát pont akkor csökkent a hozam, mikor növekednie kellett volna. 1453-ban a törökök elfoglalták Konstantinápolyt, s a földközi-tengeri kereskedelem hasznát lefölözték. Közvetlenebb kapcsolatra lett volna szükség kelettel, ezért megindult az új útvonal keresése. Ám ehhez bizonyos technikai feltételek elengedhetetlenek voltak: kialakították a hosszú tengeri utakra alkalmas Caravellát, a tõkesúlyt, a kormánylapátot, s ekkor nyert igazi jelentõséget az iránytû is.
Ekkor kezdett terjedni az a tudományos elképzelés is, melyet az ókori görög tudós, Ptolemaiosz hirdetett, hogy a föld gömb alakú. Akkor tehát ha az ember nyugat felé indul el, egy idõ múlva keleten köt ki.
Az elsõ felfedezõ utakat a portugálok tettek meg (Tengerész Henrik, portugál herceg hajósiskolát alapított)
A portugál hajósok 1471-ben haladtak át az egyenlítõn, Bartolomeo
Diaz pedig 1487-ben érte el Afrika déli csúcsát, s bízva abban, hogy ezen az úton eljuthat Indiába, a csúcsnak a Jóreménység fok nevet - adta (igaza volt, mert 1498-ban Vasco de Gama így jutott el Indiába. Az elsõ portugál gyarmatot Indiaban Goa-nak nevezték.) Spanyolország 1479-ben lett egységes Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinand házasságával. 1492 elején befejezõdött a reconquista is. Ennek örömére engedték Colombus Kristófot elsõ - útjára: 1493 augusztus 3-án indult el három hajóval, s október 12-én lépett partra Guanahani szigetén. Másodi útjára (1493-1496) 17 hajóval indult, s állatokat vitt magával. A harmadik útról (1498-1500) aranyat, ezüstöt, drágaköveket hozott. Negyedik útján (1502-1504) fedezte fel a panamai partvidéket. Amerikát egyébként - Amerigo Vespucciról, a Medici-bank egyik megbízottjáról nevezték el.
A kor még egy nagy utazója volt Fernando Magellán, aki 1519-1522-ig körbehajózta a földet Öt hajójából mindössze egy tért vissza.
A pápa 1494-ben felosztotta a Spanyolország és Portugália között a területeket (Tordes Villi), miszerint a 80. hosszúsági körtõl nyugatra Spanyolország, keletre Portugália terjeszkedhet. A portugáloknak nem is volt érdekük nyugatra terjeszkedni, hiszen õk szerezték meg a Indiába vezetö rövid útvonalat.
Európába megindult az ismeretlen növények áradata: kukorica, dohány, burgonya, paprika, paradicsom, napraforgó, ananász, tök gyapot, kinin, kaucsuk, kakaó, és a vanília. Az állatok közül a pulyka és a láma származik Amerikából.
Bányákat gyapot-, cukornád- és dohányültetvényeket nyitottak a fehér emberek, s indiánokat dolgoztattak bennük. Ám mivel az indiánok gyengének bizonyultak, a rabszolgakereskedõk fekete rabszolgákat hoztak Afrikából, s ezzel megszületett az újkori rabszolgatartás. Az itt elterjedt ültetvényes gazdálkodás monokultúra volt, világpiacra termelt, és rabszolgamunkaerõre épült.
Európában az aranyéhségbõl túltermelés lett. Megindult az infláció, rohamosan emelkedtek a mezõgazdasági termékek árai a nagy népességnövekedés miatt, míg az iparcikkek ára nem változott. Az ipari termelés növelését sürgette a kelet-európai országok megnövekedett igénye. Angliában pl. a bérmunkásréteg létrejötte a posztóipar fellendülésével függött össze: a gyapjú iránti nagy kereslet arra ösztönözte a földbirtokosokat, hogy földmûvelés helyett juhot tenyésszenek. Ehhez egyre több területre volt szükség, így fokozatosan kisajátították a közös területeket, majd a parasztok földjeit is elvették, s „bekerítették" juhlegelõnek. A földjüket elvesztett parasztokból, és a tönkrement kézmûvesekbõl alakult ki a bérmunkás réteg. A nagy keresletet a merev céhszabályok keretei között nem lehetett kielégíteni, ezért a vállalkozók megkerülték a céheket, s a városokon kívül szervezték meg manufaktúráikat, ahol fizetett munkásokat dolgoztattak. A manufaktúra kezdetleges formája volt az ún. szétszórt manufaktúra, mikor a kereskedõ adta a nyersanyagot, de azt a munkás még meglevõ saját szerszámaival dolgozta föl, s visszaadta a kereskedõnek. A termelés fejlettebb formája a központosított manufaktúra volt, amikor a munkás a tulajdonos mûhelyében és szerszámaival dolgozott. A manufaktúrákban fontos szerepet játszott a munkamegosztás. A manufaktúrák létrejötte olcsóbb és nagyobb mennyiségû termelést tett lehetõvé, s emiatt sok kézmûves tönkrement, a vállalkozó kezében pedig jelentõs vagyonok halmozódtak fel, hiszen a bérmunkást elszakította a nyersanyagforrástól és az értékesítési piactól, s a hasznot a kereskedõ fölözte le. Ezek az emberek kénytelenek voltak éhbérért dolgozni, vagy ha csavargókká lettek, akkor Erzsébet királynõ 1597. évi rendelete értelmében gályarabságra ítélték õket. Ezt már tõkés üzemnek nevezzük, mert a pénzt a kereskedõ befektette. Ezzel az egyszerû árutermelés felbomlott, s kialakult a tõkés árutermelés (P-Á-P+P). Ezt nevezzük az eredeti tõkefelhalmozás korának: az a történelmi folyamat, amelyben a kistermelõ parasztokat és a kézmûveseket a termeléshez szükséges eszközöktõl megfosztják, mások kezében pedig felhalmozódik ez az eszköz, vagy az annak megvásárlásához szükséges összeg.
A nagy földrajzi felfedezések hatására a világkereskedelem fõútvonala a Földközi-tengerrõl az Atlanti-óceánra tevõdött át, s az itáliai és a hanza kereskedõvárosok hanyatlani kezdtek.

A gazdaság fejlődése és a királyi jövedelmek alakulása Károly Róbert idején

Károly Róbert 1308-1342 között uralkodott. A XIV. század az érett feudalizmus korszaka Magyarországon. Fejlett pénzgazdálkodás és árutermelés volt jellemző. A rendi monarchia kialakulása is ebben az időszakban kezdődött meg.

1301-ben III. Andrással az Árpád-ház kihalt. Ezt követően a hatalom az oligarchák (tartományurak) kezébe került. Károly Róbert V. István dédunokájaként tartott igényt a trónra a cseh Premysl Vencel és a bajor Wittelsbach Ottóval szemben. Hosszas csatározások és tárgyalások után a pápa és a magyar főpapság támogatásával szerezte meg a trónt. Háromszor koronázták meg (1301, 1309, 1310), mire a legitim koronázás összes feltételét biztosítani tudta (Szent Koronával, Székesfehérváron, az esztergomi érsek által). 1321-ben, Csák Máté halálával került az egész ország a király kezébe.

A tartományurakkal kapcsolatban gazdasági problémák is felléptek. Mivel III. Bélától kezdve a mindenkori uralkodó rengeteg birtokot adományozott, emiatt az ezekből származó domaniális jövedelem rendkívül megcsappant.

Károly Róbert ezért legelőször a feudális monarchiát szervezte újjá:

• visszaszerezte a királyi birtokokat
• a tartományuraktól elvett uradalmakat saját híveinek osztotta ki, így új nagybirtokosi réteget hozott létre (Garai, Lackfi, Báthory)
• a birtokokat ezentúl honorként és nem magánbirtokként kapták a nemesek, vagyis hivatali időre. Ezáltal teljesen a király kegyétől függtek.
• A megadományozottaknak birtokaik arányában magánhadsereget kellet kiállítania. A király erre az ún. banderiális hadseregre támaszkodik. (Csak az ország védelmekor vehette ingyen igénybe.)

Károly Róbert ezekkel a lépésekkel alapozta meg hatalmát és ezek tették lehetővé, hogy további reformokat hajtson végre.

Gazdaságpolitikájának kulcsszava a regálé jövedelem. Ez olyan jövedelem, amely a királyi rangból kifolyólag jár az uralkodónak, ellentétben a domaniális jövedelemmel, amelyet a birtokok jogán kap, a legnagyobb földesúr lévén.

Magyarország rendkívül gazdag volt ásványkincsekben. Főként aranyat, ezüstöt és sót bányásztak. Károly Róbert elsősorban a nemesfémbányászatot kívánta támogatni. A bánya monopólium reformjával érdekeltté tette a földesurakat a bányák megnyitásában: a birtokos megkapta a bányabér (urbura) egyharmadát. A bányabér az aranykitermelés egytizedét ill. az ezüstkitermelés egynyolcadát jelentette. Magyarország európai viszonylatban is jelentős mennyiségű nemesfémet bányászott: évente 1 tonna aranyat és 10 tonna ezüstöt.

Jelentősebb jövedelem volt ennél a pénzverés monopóliumából származó bevétel. A kitermelt aranyat, ezüstöt a termelők kötelesek voltak beváltani. A beszolgáltatások során kb. 40-50%-os haszonra tett szert az uralkodó.

A király az alsó-magyarországi bányászat fellendítésére külföldi bányászokat hívott az országba. Itt új központok jöttek létre: Körmöcbánya, Selmecbánya és Besztercebánya. A pénzveréshez firenzei pénzverő mestereket hozatott. Az jó minőségű új pénz, az aranyforint is firenzei mintára készült. Váltópénzként az ezüstdénár szolgált. Hogy az aranyforint megtarthassa értékét, a királynak le kellett mondania az évenkénti beváltásról (kamara haszna) és a pénzrontásról.

Ezen jövedelem pótlására vezette be az első állami adót: a kapuadót. Ez jobbágytelkenként évente 18 dénár fizetését jelentette.

A harmincadvám, mellyel a fellendülő kereskedelmet adóztatta meg tovább növelte az uralkodó bevételét.

Károly Róbert kiépítette a kamarákat, a pénzbegyűjtés szerveit. Ezek élén a kamaraispánok álltak. Az egész rendszert a tárnokmester, akkoriban Nekcsei Demeter fogta össze. A király –kihasználva a pápaság meggyengülését- a pápai jövedelem egyharmadát is lefoglalta. Emellett élt az invesztitúra jogával.

1335-ben a visegrádi királytalálkozón Luxemburgi János cseh és III. Kázmér lengyel királlyal tanácskozott. A cseh uralkodóval egy Bécset elkerülő kereskedelmi útvonalról állapodott meg. A gyermektelen Kázmér pedig Károly Róbert fiát, Lajost tette meg örökösévé.

Károly Róbert utódja, Nagy Lajos (1342-1382) aktív és nagyhatalmi külpolitikát folytatott. A rengeteg hadjárat leapasztotta az apja által felhalmozott kincstárat. A harcok fedezésére nőttek a földesúri terhek, a nagybirtokosok tovább gazdagottak, ezáltal a hatalmuk is növekedett. 1351-ben ezért gyűlést hívott össze, melynek keretein belül több új dolgot is törvénybe iktatott :

• Megújította az Aranybullát, biztosította a nemesi szabadságjogokat, kivéve a nemesi föld örökítését.
• Aviticitas: ősiség törvénye: a nemesi birtok sérthetetlen, elidegeníteni nem szabad. Ha nincs örökös, a nemzetség oldalági ága örököl. Ha a nemzetség kihalt, a föld a királyi kincstárra száll. (háramlási jog, fiscalitas)
• Bevezette a kilencedet (nona), amely a jobbágyi terhek egységesítését jelentette.
• Egyazon nemesség elve: a kisnemesektől a bárókig a nemességet ugyanazok a szabadságjogok illeti.
• Úriszék: a nemesek ítélkezhettek a jobbágyok ügyeiben. (Esetenként pallosjoggal is bírtak, amely halálbüntetés kiszabására is feljogosította őket.)
• A jobbágyokat megillette a szabad költözés joga.

A városok két típusa alakult ki: a mezővárosok (földesúri függésben vannak, terheiket egy összegben fizethetik, saját bírót választhattak) és a szabad királyi városok (csak a királynak adóztak, fallal vehették körül magukat, saját önkormányzatuk volt). Az ipar fejlődését mutatja a céhek megjelenése.

A szabad királyi városok Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) király uralkodása alatt váltak önálló renddé. A feudális gazdaság Mátyás (1458-1490) idején teljesedett ki, ekkor élte fénykorát.

A feudalizmus gazdasági viszonyai Nyugat-Európában

A középkori uradalom jellemző vonásai és a mezőgazdasági technika fejlődése Európában (X-XI. sz.)

A Római Birodalom fennállásának utolsó száz évében visszaesett az árutermelés és beszűkült a piac. Ennek oka , a rabszolgaságot felváltó colonusrendszer volt. A Nyugat önellátó nagybirtokok sokaságára esett szét. Ezeket uradalmaknak hívjuk, s gazdasági funkcióik mellett igazgatási, bíráskodási szerepük is volt. A nem véletlenül ,,sötétnek’’ nevezett középkorban azonban némi fellendülést jelentettek a mezőgazdasági fejlesztések. Északon új eszközök, módszerek alakultak ki. Eleinte az erdőirtással nyert területeket felszántották és a föld kimerüléséig művelték. Ezt nevezzük talajváltó rendszernek. De ez a módszer alacsony hozamú volt.

A fejlődés első állomása a kétnyomásos gazdálkodás volt, amelynek lényege, hogy a termőföld felét bevetették, a másik felét ugarnak hagyták, ahol az állatok legelhettek, és trágyájukkal felfrissítethették a földet. Minden évben másik fél volt a szántó és másik a legelő. A következő lépcső a háromnyomásos gazdálkodás volt, ahol az ugar már csak a termőföld egyharmadát jelentette, a maradék két harmad közül az egyik tavaszi, a másik őszi gabona volt. Az egységek évente cserélődtek.

Új eszközöket kezdtek el használni, mint például a csoroszlyás, kormánylemezes, nehéz fordítóeke. Ennek segítségével mélyebben tudtak szántani. Jelentős volt még a borona elterjedése is. A nehézeke fogatolása csak a szügyhámmal együtt terjedhetett el, ami segítségével nagyobb erőkifejtésre volt képes az igavonó állat (ökör, ló).

A fenti technológiai és technikai újdonságok tették lehetővé, hogy a 12. századra a mezőgazdaság virágzásnak induljon Nyugat-Európában, megjelenjen a többlet, javuljanak az életkörülmények, növekedjen a lakosság száma - és kialakuljon a növénytermesztés és s az állattenyésztés egyensúlya. A hatalom alapja a földbirtok volt. Az előkelők az újonnan földet szerzett germán törzsfőkből és kíséretükből alakultak ki. Az újdonsült királyok hatalmuk biztosítása érdekében kénytelenek voltak földet osztani híveik között. Ezeket a birtokadományokat (benefíciumokat) a király bármikor visszavehette. A fegyveres szolgálathoz kötött földet hűbérbirtoknak, feudumnak nevezzük. Ebből a kifejezésből alakult ki a korszak elnevezése: feudalizmus.

A király által adományozott nagy földterületekből azok urai szintén kénytelenek voltak szolgálat fejében földeket átadni, és ezek tulajdonosai megint csak hasonlóan tettek. Az uralkodó réteg ilyen rendeződését hűbéri láncnak hívjuk, melynek tagja volt az egyház is. Az adományozó a hűbérúr (senior), az adományozott a hűbéres (vazallus). Mindannyian a nekik alárendelt parasztok munkájából éltek, akik védelmére elkötelezték magukat.

Fokozatosan létrejött a jobbágyság korábbi rabszolgák, colonusok, szabad germán parasztok összeolvadásának eredményeként. A jobbágy csak használója volt telkének, de azt szabadon örökíthette. A telek nagyságának mértékében szolgáltatásokkal tartozott a földesúrnak. Ez több részből állt. Meghatározott időtartamú robottal tartozott a földesúrnak, ami azt jelentette, hogy az allódiumot kellet művelni, szállítani, építkezni. Az allódium a földesúr saját kezelésű birtoka. A roboton kívül terményadót is kellett fizetnie a jobbágyoknak, és ajándékokat adni, nagyobb eseményekkor. Érdekelt volt a termelés fokozásában, hisz minél többet termelt, annál többet kapott. A jobbágy személyileg is függött urától, mert költözködése fölött a földesúr döntött.

A termelés rendjét a faluközösség szabta meg. A falu közösen birtokolt határát dûlõkre osztották és meghatározták, hogy melyikben mit kell termelni. Évenként minden dûlõben osztottak valamennyi családnak megfelelõ parcellát. Sorshúzással döntötték el, ki melyik területet mûveli. Ezeken a falu által meghatározott növényt kellett termelni (nyomáskényszer). A paraszti tulajdon örökölhetõ volt. A dűlőkön kívül voltak közös használatú területek, mint például, patak, tó, erdő, legelő.



A hűbéri rendszer Nyugat-Európában alakult ki, két főszereplője a hűbérúr, akinek földbirtoka van és a vazallus (hűbéres), aki örökletes használatra megkapja a földet. A hűbérúr megvédi a vazallusait és igazságot szolgáltat nekik, a vazallus pedig szolgálatokkal tartozik neki. A vazallus minden peres ügyével a hűbérúr bírósága elé tartozik, ami egy nagyon erős függés, amit viszont enyhít, hogy a bíróság esküdtjei az ő vazallustársai, akik tehát hasonló cipőben járnak, mint ő.

A hűbéres-vazallusi kapcsolat nagyon tartós, addig tart, amíg a hűbéres családban ill. a vazallus családban van fiú örökös, aki apjuk halálával annak földjét, esküjét is megörökli. Az örökös mindig a legidősebb fiú, a többiek ki vannak zárva az öröklésből, nekik más úton kell szerencsét próbálniuk egyházi pályára lépéssel, vagy más földön lovagi szolgálatba állással stb. A hűbéri föld csak a hűbéri eskü megszegése esetén vehető vissza, akkor is csak a hűbérúr bírósága által. Előfordulhat, hogy valaki csak földjei egy részének révén hűbéres. Az angol királyok Hódító Vilmostól Földnélküli Jánosig franciaországi birtokaik révén a francia király hűbéresei voltak, és sokkal nagyobb birtokaik voltak Franciaországban, mint a királynak. Ezektől a birtokoktól végül Jánost a király hűbéri bírósága fosztotta meg a hűbéresküjének megszegése címén, innen kapta János a földnélküli jelzőt.

A hűbéres mindig elsősorban a saját hűbérurának tartozik engedelmességgel, ami erősebb minden egyéb viszonynál. Ha a király egyik hűbérese fellázadt, akkor ő ezért büntetést kapott, mentesültek viszont a büntetés alól a hűbéres hűbéresei – elméletben –, mivel azok a saját hűbéri esküjüknek megfelelően jártak el, a királyhoz őket semmilyen kötelező viszony nem fűzte.

A földön élő szolgák (Magyarországon a késő középkortól a jobbágyok) jogi értelemben sem a birtoklás, sem a használat szempontjából nem rendelkeznek saját földdel, így hűbéresküt sem tesznek. A szabad állapotúak viszont bármikor kiléphettek egyoldalúan a viszonyból és szabadon elköltözhettek.

Feudalizmus gazdasága: Már a IV. századtól kezdve megfigyelhetõ a római birodalom nyugati részén, hogy az árucsere csökkenésével a gazdasági élet súlypontja fokozatosan a mezõgazdaságra helyezõdött át. A nagybirtok megerõsödése is megfigyelhetõ, és a késõbbiek folyamán a szabad parasztok túlnyomó többsége a birtoktól függõ helyzetbe került. A városok hanyatlásával az iparosok zöme is a vidéki nagybirtokokra húzódott. Az iparosok jobb mezõgazdasági eszközökkel látták el a parasztságot. Zárt, önálló rendszer alakult ki, amely kifelé nem sok árut termelt, de a dolgozó rétegeknek az elõzõ korabelinél magasabb ellátást tudott biztosítani. A nagybirtokon tehát megvalósult az ipar és a mezõgazdaság üzemszervezeti egysége. A munkaerõt parasztok biztosították, akik a föld használata fejében megmunkálták a birtokos földjét, és terményhányaddal is szolgáltak. A parasztok megtanulták a fejlett technika alkalmazását, a földesúr védelme alatt állottak, és egyúttal hozzájutottak a birtok olyan technikai szolgáltatásaihoz, amihez önállóan gazdálkodva nem jutottak volna. Dél-Európában kialakult a kétnyomásos gazdálkodás, a talajpihentetési rendszer, aminek tulajdonsága az volt, hogy a területet két részre osztották, egyik évben az egyiket mûvelték, másikban a másikat. Az épp nem mûvelt területet ugarnak nevezték. Északon a legelõváltó gazdálkodás volt a jellemzõ, ami azt jelentette, hogy egy területet kimerülésig mûvelték, majd utána új területet alakítottak ki. Ezt késõbb felváltott a háromnyomásos gazdálkodás. (IX. század) Itt már csak a föld 1/3 része volt ugar, mert az egyik harmadába õszi a másikba pedig tavaszi gabona került elvetésre. A VIII. században egyes helyeken a túlnépesedés jelei mutatkoztak, ami telepítésekhez vezetett. Néhol a falvak a földesúr kúriája köré települtek, másutt a földesúr lakóhelyétõl távolabb jött létre a telepes falu. A parasztok átvették a földesúri gazdálkodás módszereit, és önállóan tudtak már gazdálkodni.

A termelés rendjét a faluközösség szabta meg. A falu közösen birtokolt határát dûlõkre osztották és meghatározták, hogy melyikben mit kell termelni. Évenként minden dûlõben osztottak valamennyi családnak megfelelõ parcellát. Sorshúzással döntötték el, ki melyik területet mûveli. Ezeken a falu által meghatározott növényt kellett termelni (nyomáskényszer). A paraszti tulajdon örökölhetõ volt. A paraszt sokkal érdekeltebb lett a termelésben.
A korszak végén feltalálták a nehéz ekét, amely mélyebben szántott a könnyû vaspapucsos faekével szemben, így lehetõvé vált, hogy új területeket fogjanak mûvelés alá. Részei: szarv, ekevas, elé be fogott ökör. Feltalálták a szügyhámot is, amelynek segítségével jelentõsen megnövekedett a munka hatásfoka, és a patkót is, ami úgy szintén az állat tûrõképességét növelte. A telepes kirajzás meggyorsult, a mûvelhetõ földterület megnõtt. A számuk azért növekedett fõként ennyire, mert a földet a családból egy fiú örökölte, a többi kénytelen volt új területeket keresni magának. Önálló, szakszerû városi ipar ebben az idõben még nem volt. Vándor iparosok járták az országot. Iparilag legfejlettebbek a kolostorok birtokai. (építõ-, szobrász-, festõ-, ötvösipar) A helyi kereskedelem szûk körû volt, a távolsági kereskedelemnek maradt döntõ szerepe. Elsõsorban luxuscikkeket szállítottak az arab, szír, zsidó, bizánci kereskedõk, pl. pamut, selyem, prém, cukor, fûszer)

A feudális társadalom: A római uralom összeomlásakor voltak rómaiak, romanizált barbárok és germánok. Jogállás szerint szabadok és rabszolgák. A társadalom élén a germán fejedelmek állottak. Hatalmukat erõs fegyveres kíséretük biztosította. A következõ réteg a nagybirtokok uraiból állt. Hatalmas földekkel rendelkeztek, szabad, félszabad és szolgarendû munkaerõt alkalmaztak. Nekik is volt fegyveres kíséretük. Vegyes munkaerõt foglalkoztattak a közép- és kisbirtokosok, akik ugyancsak szabadon rendelkeztek földjükkel. A szabad parasztság egy ideig még tartotta önállóságát, többségük azonban a nagybirtok munkaerejévé vált. A rabszolgaság csökkenõ tendenciát mutatott. A nagybirtokosok gazdasági és katonai jelentõségük növekedésével a szabad elemeket fokozatosan függõ helyzetbe vonták. A függésbe kerülés nemegyszer a szabadság elvesztését is jelentette. A királyi birtokadományok is fokozatosan megváltoztak. A kötöttség nélküli birtokadományt (beneficium) felváltotta a feltételes birtokadomány (feudum). A király megfelelõ számú fegyveres kiállítására kötelezte a földesurat. A társadalom jog szempontjából leegyszerûsödött, két alapvetõ osztályra tagolódott: földbirtokosokra és jobbágyokra. A szabadok egymás közt is a hûbéri függés rendszerében éltek.

Nemesek lettek:
- az ókori rabsz.tart. társadalomból: gazdagok (földbirtokos, kereskedõ)
- a törzsi nemzetségi társadalomból: törzsi-nemzetségi vezetõk,
- fegyveres kíséret

Jobbágyok lettek:
- az ókori rabsz.tart. társadalomból: rabszolgákból (jobb helyzetük lett), közrendû szegényekbõl (rosszabb), colonusokból (rosszabb)
- a törzsi nemzetségi társadalomból: szolgákból.

A hûbéri rendszer legfelsõ csúcsán a király állt, aki a jogok forrása (szuverén) volt. Az õ hûbéresei a nagybirtokosok, akiket megfelelõ számú fegyveres kiállítására vagy fõhivatalok viselésére köteleztek. A nagybirtokos a király hûbérese (vazallus) volt, a király pedig a nagybirtokos ura (dominus). A rendszer legalján az ún. kishûbéresek állottak, akiknek a birtokuk jövedelmébõl már csak a személyes hadba vonulás költségeit tudták fedezni.

Az uralkodó osztály szerves részét alkotta az egyház. Az egyházi birtokokon alakult ki a legmodernebb gazdálkodás. Plébános- esperes-püspök-érsek ez a szervezet a világi papság, amelynek élére a római pápa került. A világi papság mellett elterjedtek a szerzetesek is. A jobbágyság nem rendelkezett a föld tulajdonjogával, a földesúr magánbirtokán /allódium/ dolgozott és a földesúrtól kapott földön gazdálkodott a faluközösségben. A földhasználat fejében a földesúrnak szolgáltatásokkal tartozott: pénz, termény, munkaszolgáltatás /robot). Ezeken kívül még ajándékokat is kellett adnia. Érdekelt volt a termelés fokozásában, hisz minél többet termelt, annál többet kapott. A jobbágy személyileg is függött urától, mert költözködése fölött a földesúr döntött.

Évszámok:
• 622: Mohamed próféta híveivel együtt Mekkából Medinába menekül, ahol létrehoz egy olyan közösséget, mely az iszlám arábiai terjesztését tűzi ki. Szellemi és politikai vezető lesz.
• 732: Martell Károly legyőzi az Ibériában előrenyomuló mórokat, Poitiers.
• 800: Nagy Károlyt, frank királyt III. Leó Rómában császárrá koronázza. (december 25.)
• 843: A Frank Birodalmat végelgesen felosztják. A verduni szerződésbe három részre szakad: Jámbor Lajos fiai között – Lothár kapja a középső területeket, Német Lajos a keleti területeket és Kopasz Károly a nyugatiakat.
• 962: I. Ottó német király seregével Itáliába vonul és megszabadítja a pápát ellenfeleitől, majd megerősítette a Karoling adományokat (Kiss Pippin, 752). XII. János pápa császárrá koronázta, s ezzel létrejött a Szent Német-római Birodalom.
• 1054: IX. Leó pápa legátusa, Humberto da Silva Candida püspök, a dél-itáliai befolyásról és teológiai kérdésekről (cölibátus) folytatott sikertelen tárgyalások után a Hagia Sophia oltárára helyezi a konstantinápolyi pátriárkát kiközösítő bullát, mellyel kezdetét veszi a keleti szkizma. Formálisan 1965-ben feloldották.
 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates